2009. október 14.

Megjöttem, jaj de jó, nézhetem a magyar TV-n a híreket

• Felakasztotta cellatársát csicskáztatás után B. Lajos (nevét kiírni nem lehet, mert vannak ám személyiségi jogok).
• Megfontolás tárgyává teszi a BKV volt főmunkatársa, hogy a jogtalan 100 millió forintot vissza adja-e.
• A Főpolgármesteri hivatalban megszavazták, hogy jövő év májusától nem vesznek fel extra fizetést. Nehezen ment ugyan a szavazás, mert az a fránya szavazó gép nem akart működni (lehet, hogy azért, mert annak a javítására még nem vettek fel újabb százmillió forintot - ami késik, az nem múlik). Megoldották a nagy feladatot, kézfeltartással megszavazták. Sőt kisebb javítás után megszavazták a szavazógéppel is.  Meg tudták nyomni a gombot. Hurrá! Hát nem ügyesek? Nem megérdemlik több millió forintos fizetésüket? A szavazó gép azonnal a szavazás után megint elromlott, csak ezért nem tudták megszavazni, hogy mostantól ugyancsak rendesen fognak dolgozni.

11.-én értem haza, már csak azért is, hogy 12.-én befizethessem az APEH-nek az adót, adókat. Tudják Önök, hány különböző megfogalmazásban szedik el tőlünk azt a pénzt, amiért végül nem sokat kapunk cserébe? Abból viszont bezzeg ők, nagyon is jól élnek:

• Személyi jövedelemadó, 
• nyugdíjbiztosítási járulék,
• egészségbiztosítási járulék,
• munkaadói járulék,
• munkavállalói járulék,
• START kártya járulék,
• egészségügyi hozzájárulás,
• magánnyugdíj pénztár tagdíj,
• társasági adó,
• külön adó,
• rehabilitációs hozzájárulás (adó),
• cégautó adó,
• szakképzési hozzájárulás (adó),
• iparúzési adó,
• ingatlan adó,
• jövedéki adó,
• örökösödési adó,
• átírási illeték,
• súlyadó,
• telekadó,
• ki ne hagyjam ÁFA,
• írom ezt kedden, de lehet, hogy szerdára kitalálnak egy újat.

(Hát nem élmény ebben az országban sokat vetni? Az aratást megoldják helyettünk úgyis mások.)

Mielőtt hazaindultam Taiwanról, ott is megnéztem a TV műsort:

• Óvodás gyerekek találkozója, szülőknek külön programok a Taipei 101-es felhőkarcolónál a nagy játszóházban. Belépés ingyenes.
• Programok 20 éveseknek. (Kb. 25 féle program, kirándulás, fotózás, csónakázás, hegymászás, stb. belépés, programok ingyenes.)
• Programok 30 éveseknek. Ingyenes.
• Programok 40 éveseknek. Ingyenes.
• Programok 80 éveseknek, beszélgetések, fiatalokkal találkozók…..Mindenki díjmentesen kap egy süteményt, kávét és egy szendvicset. (Belépés ingyenes.)

Lehet, hogy nem véletlen, hogy ott annyi fiatal van az utcán és nincsenek öngyilkosok? Lehet, hogy egy gazdaság többet ér az élő emberekkel, mint a holtakkal? Lehet, nem véletlen, hogy ott tudnak mosolyogni? Tud itt a gazdag ember, aki munka nélkül lenyúlt és lenyúl mindent, boldog lenni, miközben a TV-ből folyik a Magyar Borzalom?

Hölgyeim és Uraim ébresztő, tessék megtanulni kedvesnek lenni, tessék megtanulni dolgozni és meglátják, minden rendben fog menni. Fontos! Csak az arasson és csak azt, amit ő maga vetett el!

Kedves Geszti Péter, innen szólítalak meg távolról. Ne a lovakat vágtáztasd a Hősök terén, hogy minden évben egy-két paci és lovasa kitörje a lábát. Találj ki programokat az egyedül állóknak, nyugdíjasoknak, egyetemistáknak. Használd ki zsenialitásodat, hozd össze az embereket. Szervezz programokat, amivel rájönnek, hogy nem rossz értelmes munkát végezni. Hátha akkor nem mi vezetnénk az öngyilkosok listáján.

Nézzék a „Főtér” adását a televízióban, mert szinte az egyetlen értelmes műsor, amit a szintén több millió forintot emésztő apparát sugároz. Ismerjék meg országunkat, szép tájainkat. Tanuljanak meg újra csodálkozni, amikor látnak egy pillangót. Gyönyörködjenek a fűben, az égben, hallgassák meg, csicseregnek-e még a madarak. Találjanak egymásra, adjanak legalább minden nap egy mosolyt a másiknak.

Visszatérve egy kicsit a szakmára

Fantasztikus dolgokat találtam Taiwanban. Például olyan ablaküveget, ami egyben napelem és áramot termel. Ha ezt két hónappal ezelőtt látom meg, ma a BNV előtt lévő kis felhőkarcolgató EXPO szálló (amit Rosta Csaba kiváló építésszel terveztünk közösen - ő a házat, mi benne az energiát) egész homlokzata ilyennel lenne beburkolva. Ablak, amin kilátni és közben minden négyzetmétere 200 W áramot termel. Mi miért nem tudunk ilyent kitalálni, s csinálni?

Talán majd akkor, ha a városházán a szavazógépünk megjavul?

Kategóriák: Gondolatok

2009. október 12.

Vasárnap reggel van, Taipei borús párás reggelre ébredt, velem együtt

Otthon még alszanak, 6 órával vagyunk hátrébb.

Késő este, éjfél előtt pár perccel indulok haza. Próbáltam aludni, mert 18 órát kell repülnöm. Jobb, ha az ember kialudva indul neki egy ilyen hosszú repülő útnak. (18 órát kell ülni egy repülő székén, egy repülőszéken, ahol mindent lehet, csak aludni nem.)

Neki indultam hát megnézni a várost, az üzleteket. A sokkhatás csak ezután jött. Betévedtem egy áruházba, 4 emelet lefelé, 10 emelet felfelé. Mind tele áruval, emberrel, rengeteg fiatallal. Majd egy folyosó, ami átvezet egy másik ugyanilyen hatalmas bevásárló központba. Nincs vége. Közel 15 Westend és Mammut méretű épület összekötve folyosókkal, alagutakkal, s a fiatalok csak úgy hemzsegnek az üzletek között. Vásárolnak, jól érzik magukat, esznek, isznak, énekelnek, táncolnak, költik a pénzüket, amit hét közben megkerestek. Keményen dolgoznak, jól keresnek, sokat költenek. Hát nem ez a normális?

A fiamat először 12 éves korában küldtem ki egy másik 12 éves barátjával Japánba. Jöttek a levelek:

- Papa, miért nem mondtad meg, hogy utálsz engem?

- Papa, miért kellett nekem idejönni?

- Papa, miért csináltad ezt velem?

Nem értettem mi baja a gyereknek. Kouji, akihez a gyereket küldtem, nagyon jó barátom, három nagyon értelmes srác papája. Egy nagy japán cég főmérnöke.

Kiderült, Kouji kitalálta, hogy a két gyerek három hét alatt három különböző családnál kell éljen. Az első héten egy buddhista pap családjához kerültek. Hajnalban fel kellett kelniük és törökülésben meditálni azon, mit fognak csinálni reggeli után. Reggelit viszont csak akkor kaptak, ha meditálás után a tengerparton gyűjtöttek kagylót vagy csigát. Ha megdolgoztak a reggeliért, kaptak enni, ha nem, reggeli helyett elkezdhettek azon meditálni, mit csináljanak reggeli nélkül.

Egy hét alatt megtanították a két fiút, hogy ha megdolgoznak valamiért, megkapnak mindent. Ha nem, éhen halnak. Ezt nálunk is sokaknál be kellene vezetni, szöveggel ne lehessen annyi pénzt keresni. Legalább is ne többet annál, mint aki keményen megdolgozik érte. (Pár politikus nagy bajban lenne.)

Pár évvel ezelőtt titkárnőt kerestem. Fejembe vettem, hogy nekiindulok a budapesti bevásárlóközpontoknak és kiválasztom magamnak azt a lányt, aki vasárnap munka közben mosolyog. Lejártam a lábam, voltam szinte mindenhol. Egy srácot és egy lányt találtam az összes nyitva tartó bevásárló központban, akik kedvesek voltak, mosolyogtak és nem utáltak, mert vasárnap meg mertem kérdezni tőlük valamit. Mindketten több mint két éve dolgoznak a cégemnél. Ma is kedvesek, talán az elmúlt időszak legjobb ötlete volt a módszer, ahogy kiválasztottam őket.

Itt Taiwanon nagy bajban lennék. Fel kellene vennem pár ezer eladót, akik vasárnap is dolgoznak. Mindegyik mosolyog, mindenki kedves, mindenki a helyén van. Hogyan lehetne ezt elérni nálunk is?

Ha van ötlete, kérem, írja meg. Ígérem, ötletét közzéteszem.

(Lehet, hogy nem hat órával, hanem fényévnyivel vagyunk hátrébb?)

Kategóriák: Gondolatok

2009. október 12.

Ígértem, megírom, miért kedvesek az ázsiai emberek

Először 19 éve voltam Japánban. Meghívott Ahio Okumura professzor a tokiói egyetemre. Azóta többször voltam nála, sőt, több mint 10 éve tiszteletbeli professzornak neveztek ki. Ahogy ők mondják, associate professzor, ami inkább azt jelenti, a professzor jobb keze. Amikor ezt történt, még fel sem fogtam, milyen nagy szó Okumura professzor jobb kezének lenni. Nem csak tőle, de a japánoktól, ázsiaiktól is nagyon sokat tanultam. Most itt Taiwanban megerősítettek engem abban, hogy így érdemes élni.

Ők a jövőt építik és nem a jelent rabolják le. Gondoljunk csak arra, ha van egy célunk, amit szeretnénk elérni, milyen szívósan és türelmesen küzdünk, hogy azt elérjük. Ha már nincs célunk, mennyire nincs értelme semminek. Mindenkinek ki kell elemeznie, van-e célja az életének, ha nincs, kell, hogy keressen.

Fontos, hogy az élet játékszabályait előre tanítsuk meg a gyereknek, tanuljuk meg magunk is. Ne menetközben módosítsunk állandóan, attól függően, hogy pillanatnyilag mik az érdekeink. Normális, hogy Magyarországon havonta szinte több rendeletet módosítanak, mint ahány gyerek születik?

Képzeljük el, mi történne, ha leülnénk sakkozni és nem tudjuk a játékszabályokat. Nem tudjuk, hogyan lép a ló, a bástya. A parasztnak is kell tudnia, hogy csak egyet léphet előre, s ha üt, maximum jobbra vagy balra teheti azt meg.

Nálunk sajnos sok ember hasonló az előbb említett sakkfigurához, lép jobbra, balra, s a szabályokat kénye kedve szerint módosítja, attól függően, hogy épp mi jó neki. Ez normális?

Gondoljunk csak bele, milyen fogékonyak vagyunk az általános iskolában és utána a gimnáziumban. Akivel jóban voltunk akkor és negyven év múlva találkozunk vele, ugyanott folytatjuk a beszélgetést, ahol abbahagytuk gyerekkorunkban. Négy év gimnázium, barátságban, kapcsolatban sokkal mélyebbre el van bennünk ültetve, mint utána akár 20 év együtt dolgozás valakivel. Be kell lássuk, nem frázis, ekkor vagyunk a legfogékonyabbak mindenre. Még azt is merem állítani, hogy érettségiző koromban tudtam a legtöbbet a világról. Azóta, legalább is én, csak butultam, s egyre inkább szakbarbár lettem.

Visszatérve az általános és középiskolai évekre, miért jobb itt az oktatás Ázsiában, mint Európában?

Először is a gyerekek teljesen egyforma ruhában, uniformisban járnak. Gyorsan rájönnek, hogy nem a ruhával, karórával, rádiótelefonnal kell kitűnni a többiek közül, hanem a tudásukkal.

Ilyen egyszerű eszközzel lehet elérni, hogy a gyerekek egymásért küzdjenek. Megbecsülik az egyenruhájukat, fontos számukra a közösség. Rájönnek arra, hogy nem a külső, hanem a belső tartalom a fontos. Hosszú távon csak ez a gondolkodás vezet oda, hogy megtanuljunk egy közös célért egy irányba menni. Nem beszélve arról, hogy a szülőnek is jó, ha nem kell mindennap a gyerek más és más kívánságát teljesítenie. Új ruha, új telefon, stb.

Az órákon először nem írni, majd verselemezni tanulnak Ázsiában, hanem azt, hogyan kell az iskolában, otthon, az utcán közösségben élni. Japánban az egyik utamon több iskolát néztünk meg. A tantermek nem úgy vannak berendezve, mint nálunk, hanem ki van alakítva egy kis konyha, egy kis nappali, ahol a gyerekeket arra tanítják, hogyan kell otthon élni, hogyan kell főzni, hogyan kell szüleiknek segíteni.

Sőt, az ázsiai iskolák udvarában találunk egy kis veteményes kertet is, ahol a gyerekek megtanulják, hogy amit esznek, honnan származik. Retek a föld alól, a petrezselyem zöldje a föld fölül, stb. Nézzék meg a japánokat, amikor esznek, folyamatosan vizsgálják, miből van, honnan van, ami a levesben van?

Biztos fontos a sok verselemzés, megtanulni a sok csatát, amit a magyarok nyertek. Teletömjük a gyerekek fejét Radnótival, Adyval, csak éppen közösségben élni nem tanítjuk meg őket.

Hogyan kell ismerkedni, hogyan kell barátokat szerezni, mi az élet értelme? Ezt mi nem tanítjuk meg a gyerekeknek a legfogékonyabb korszakukban. Pedig nem ez lenne a legfontosabb?

Gondolják csak végig, amikor megnősültek, házasságot kötöttek, tudták mire vállalkoznak, tudták mit jelent? Egyáltalán tudják, mikor kell úgy dönteni, hogy igen, ő az igazi? Gondolkoztak már azon, nálunk miért van a sok válás? Indiában, Ázsiában, ahol sokkal több ember él, mint Magyarországon, miért nincs annyi válóper, mint nálunk? Mert 20 éves korukig megtanítják őket arra, HOGYAN KELL KÖZÖSSÉGBEN ÉLNI.

Tegnap sétáltam Taipein (Taiwan fővárosa). Úgy éreztem magam, mint egy matuzsálem a sok fiatal között. Fürtökben lógnak az utcán a fiatalok. Több emeletes autópályákon rohannak egymás fölött az autók, kis motorok. A föld alatt bevásárló központok. A földön felhőkarcolók. Minden, minden tele emberrel, tele fiatallal. Nevetgélnek, esznek, isznak, jól érzik magukat. Úgy éreztem magam, mintha egy hatalmas egyetemi városban lennék, ahol több millió fiatal van. Itt jó fiatalnak lenni! Az emberek boldogan vállalják a gyerekeket. Biztonságban fel tudják nevelni őket. Nem gazdagabbak, mint mi, de dolgoznak. Építik a jövőt, nem a jelent rabolják le.

Ha az ázsiai emberek vagyontárgyait nézzük, sokkal szegényebbek, mint mi. De mégis sokkal gazdagabbak. Tudnak mosolyogni, kedvesek egymáshoz. Gazdaggá teszik egymást mosolyukkal, türelmükkel, kedvességükkel.

Próbálják ki csak egyszer, mosolyogjanak, legalább egy napig legyenek kedvesek mindenkihez, s amikor a kedvességre kedves mosoly a válasz, Önök is gazdagabbá válnak.

Ilyen egyszerű. Próbálják ki Önök is, legalább egy napig.

Kategóriák: Gondolatok

2009. október 8.

Indulás Bécsbe, onnan Taiwanra

Taipei, 2009-10-07, éjfél előtt egy perccel

Meghívott Taiwan kormánya, hogy legyek 5 napra a vendége. Semmi mást nem kért cserébe, csak hogy nézzem meg Ázsia legnagyobb napelem kiállítását Taipein.

Érdekes módon otthon a kormány még arra sem kért meg, hogy egy percre legyek bárhol is a vendége. Sőt, még a létezésemről sem tudnak. Nem baj. Számítógép szedi az adót, kódszám alapján. Nekik csak az a fontos.

A repülő Bécsből indult, Bangkokban megállt egy órára tankolni, majd újra felszállás, irány Taipei. 18 óra repülés, egy helyben ülni, hát nem az igazi. 30 óra nem alvás után megérkeztem. Mindenre számítottam, de ami itt van, arra nem. Felhőkarcolók, bevásárlóközpontok, luxusautók, csillogás, kedves, mosolygós emberek tömege. Ha az ember elmegy Párizsba és összetolja a bevásárló központokat egy helyre, meg kell szorozni százzal és még nem érte el, ami itt van.

Egyetlen Demszky rudat nem látni a parkoló autók mellett a járdán, mégis tudnak parkolni az autók, s a gyalogosoknak is maradt elég helyük. Az is igaz, hogy nincs annyi munkája a karosszéria lakatosoknak.

Képzeljék el, a rendőrnek van egy világító botja. Egyszerűen azért, hogy messziről lehessen látni, mit mutogatnak. Merre kell menni. Segítenek az embereknek. Nálunk, ha ilyen világító botjuk lenne, hogyan tudnának elbújni a fa mögé és onnan kiugrani, ha valakit valamin rajta kell kapni? Fontos az inkognitó!

- Bújjunk el! Figyeljük a nyavalyást! Az sem baj, ha összetöri magát, majd megtanulja. A végén úgy is megbüntetjük. A bevétel a lényeg, nem az életben maradás.

Sajnos, az árak hasonlóak, mint otthon. De a fizetésük, hát az egy kicsit jobb. Sűrűbben élnek, mint mi, mégsincs az utcán tülekedés, tolakodás, koldusok százai. Több autó van, mint nálunk, mégsem érnek egymásba a parkoló őrök, mint otthon. Ki kellene jönni ide egy kicsit tanulni! Nincs szemét az utcán, nincs graffiti a falakon. Az emberek mosolyognak, kedvesek.

Rájöttem, miért. Pár nap múlva megírom.

Kategóriák: Gondolatok

2009. július 29.

Szuggesztív vagyok sokszor

Sokszor távolról, interneten keresztül is kinyitom a bicskát a zsebekben. Talán egyszer ezért valaki agyoncsap, de sikerül mindig olyanokat is írásra kényszerítenem, akiktől sokat tanulok.

Nemrég egy, az egész világot bejárt pilótával vívtam éjszakákon át szócsatát, interneten levélben. Most László írt nekem, amit nagyon köszönök. Köszönök azért, mert sokat tanultam belőle, s remélem sok-sok elkeseredett embert is újra fel tudok, vagyis fel tud villanyozni levelével, nagyon is igaz mondanivalójával. A sok baj között megtaláljuk a reményt, a sugarat, ahelyett hogy hagynánk, hogy a sötét alagútban elüssön egy mozdony, amiről még azt sem tudjuk merről jött.

Pár hónappal ezelőtt Suzan Boyle dobott fel és adott hosszú hetekre erőt. Nézzék meg a róla készült filmet, önök is szárnyra kapnak, s rájönnek, nem szabad feladni. Suzan egy angliai tehetségkutatón bukkant fel Angliában, ahol mindenki kicikizte. Nem sok kellett Suzannak, és mindenkit megszégyenített. Most is sokszor, ha mélyponton vagyok, megnézem a pár perces filmet, s minden bajomat egy perc alatt elfelejtem. Tegye ön is, próbálja ki ön is. (Suzan az álmáról énekel. Álma, hogy énekesnő szeretne lenni, annak ellenére, hogy már 47 éves. Pár perc alatt nem tudom elmondani, mennyi erőt ad nekem Suzan. Köszönöm!  

http://www.youtube.com/watch?v=RxPZh4AnWyk

Ha megnézte a filmet és a fantasztikus Suzant, térjünk vissza a már ígért levelezésre. A levél is sok erőt adott nekem, köszönet Lászlónak!

Engedjék meg, hogy a levélpárbaj néhány részletét megosszam önökkel, ha még nem pártoltak el tőlem, mivel mostanában alig van időm írni.

László írja nekem:

Őszinte lelkesedéssel olvasom hírleveleiket. Pont azért kértem, hogy nekem is küldjék, mert több szempontból is érdekel a téma. Egyrészt magam is igyekszem környezettudatosan és "költséghatékonyan" élni, legalábbis kompetenciám mértékéig. Másrészt általában is érdekel, hogy mennyire fontos a társadalmaknak környezetük állapota. 

Egyébként tökéletesen "depolitzált" ember vagyok, legalábbis ami a pártpolitikát illeti. Ezért húztam el egy picit a számat legutóbbi hírlevelük hangvételén. Fogalmam sincs, hogy az Önök olvasótáborának milyen az összetétele pártpreferencia szempontból, de azt hiszem, hogy ez tökéletesen mindegy is. Bízom benne, hogy Önöknek is. 

Lehet, hogy véleményemmel egyedül vagyok, de engem a mindenkori hatalmon lévõk ármánykodása, szándékos, vagy annak vélt kártéteményei a legkisebb mértékben sem érdekelnek. Nem vagyok hajlandó keserûen magam elé meredni, mert X vagy Y már megint azon töri a fejét, hogy velem kiszúrjon. Tehát az alábbi megfogalmazás: 

"Ahogy azonban észreveszik, hogy jelentkezik rá valaki, netán valakinek örömet és hasznot hajt, gyorsan visszavonják, tehát ne késlekedjen, jelentkezzen Ön is."

vagy:

"A Hír TV szerint az állam megvonja 2010 januártól a gázár támogatást, ami rögtön 100 % áremelést jelent. Tudja majd akkor is fizetni a gáz árát?"

engem inkább taszít, mint lelkesít. Nem azért mert én "velük" vagyok (nem vagyok sem Velük, sem Ellenük! Nem érdekelnek!), hanem azért, mert nem tartozik a tárgyhoz. 

Egy pozitív üzenet lelkesít, az ijesztgetés meg tényleg azt teszi, amire való: ijesztget. 

Milyen igaza van Lászlónak. Ilyen hangvételben a hírlevél ijesztget.

Nagyon sokat gondolkozom azon, mit kellene csinálnom, írnom, hogy rádöbbentsem az embereket, mi vár rájuk, ha nem hallgatnak a tudósokra, fizikusokra. Mit kell csinálni, hogy végre rádöbbenjünk, nem véletlen a három napos kánikula és utána a menetrendszerű jégeső, vihar, ami egyre nagyobb erővel tesz tönkre házakat, embereket, életeket. (Al Gore is belebukott hittérítésébe. Hajszál híján nem lett Amerikában elnök. Miért? Mert elmondta az embereknek az igazságot, amit azonban azok nem akartak hallani.)

Ha önöknek bármi ötlete van, kérem, írják meg, ígérem, közzé teszem.

László írja nekem:

Ha azt közlik, hogy végre kiírták a pályázatokat, és így az egyébként nem olcsó beruházásokat nagyobb sansszal lehet megvalósítani - csökken a megtérülési idõ, stb. - akkor megtették, amire vállalkoztak: informálnak, és a sikeres termékértékesítés érdekében is tettek valamit. 

Kiollóztam egy hozzászólót az alábbi weblapról: http://koos.hu/2009/07/24/augusztusban-indul-a-nemzeti-energiatakarekossagi-program, ezt írja:

2009. július 25., 10:47 | Hozzászólnék... | stuksza írja:

Valami, amit a pályázat kiírója nem reklámoz:

Az a Társasház is, amiben élek élt a 2008. évi pályázat adta lehetőséggel és 2009-ben nyertünk is, de… Az Önkormányzati Miniszter levelében közli, hogy a “költségvetés a 2010-2012. évek forrásai terhére tudja az állami támogatást kifizetni.” (Ez a mi esetünkbe cca. 25MFt.)

1. Tehát, ha 2009-ben a nyertes kivitelező elvégzi a munkát, az várjon 3 évet a kifizetésre.

2. Kalkulálja bele a három év veszteségét a kivitelezés költségeibe, így viszont a kivitelezés jócskán meg fogja haladni a pályázat összegét, ezt pedig a Társasháznak kell önrészből biztosítani.

3. Ha a kivitelezést csúsztatják el évekkel, ugyanúgy elszállnak az árak, mint a 2-es pontnál.

Van rá megoldás, de ehhez “okos és tőkeerős” kivitelező kell.

Mi ez, ha nem az építőipari körbetartozás generálása az állam részéről? És ezt miért a pályázatok elbírálásának legvégén kell közölni?

László! Ez ijesztgetés vagy csibészség?

Tehát én, - és meggyőződésem szerint nem csak én! - nem a Nabucco, a Déli (Északi-, Keleti-, Nyugat-, és Egyéb) Áramlat, és egyéb csövek ára és perspektívái, valamint politikai meggyőződésem okán szeretnék levegőkazánt és napkollektort (szélkereket, napelemet, miegyebet) venni. Azért szeretnék ilyesmit vásárolni, mert belátom, hogy számomra ez így gazdaságos. Meg azt is belátom, hogy a Föld csökkenő készletei szükségszerűen lesznek egyre drágábbak. Továbbá azt hiszem, hogy így is tehetek valamit környezetemért. Kerékpárral közlekedem, ha tehetem, szelektíven gyűjtöm a hulladékot, és környezetkímélő módon szeretnék fűteni és vizet melegíteni. 

László a szívemből beszél. Maximálisan igaza van!

Hosszú levélben válaszoltam Lászlónak még az éjszaka, amire a válasz már meg is jött hajnalban.

Az éjszaka írt levelem Lászlóhoz:

"Igaza van, az emberek nem szeretik olvasni sem, amit nem szeretnek hallani. Ugyanakkor hajlamosak a fejüket bedugni a homokba, ami csak arra jó, hogy azt sem tudjuk, ki verte el a fenekünket. Mi nem szeretünk rosszat hallani, mi kivárjuk, míg nyakig benne vagyunk a rosszban.

Talán emlékszik, amikor ez az egész recesszió elkezdődött a világban, akkor pénzügyminiszterünk hangoztatta, mi magyarok nem vagyunk bajban, bőven van tartalékunk.

Nem mondott mást, csak amit hallani akartunk. Mire mentünk vele? Nagyobb sebességgel mentünk a süllyesztőbe. Mi soha nem számítunk ki semmit, mindig kivárjuk, amíg a csapda fedele becsukódik a fejünk fölött.

Ugye azt is tapasztalta, hogy az utolsó pillanatban írják ki, hogy lehet mire pályázni, s beadás után három nappal közlik, betelt, már nem lehet jelentkezni. Vajon miért így csinálják?

Utána pár hónappal miért mondják, hogy nagyon sok pénz ott maradt az EU-ba, mert nem igényeltük? Ön erre mit mond?

Szóval sajnos itt semmit előre ki nem számítva kapkodnak. Nincs következetesség, nincs matematika, nincs fizika, nincs törvényszerűség. Itt csak hit van, szeretet nélkül. Állandóan hiszünk a csodákban, pedig soha nem jöttek meg időben. Nem volt olyan világháború, hogy ne az utolsó percig a vesztes oldalán álljunk. Pedig ki lehetett volna számolni, hogy mi történik. Lehet, hogy akkor nem azt hallottuk volna, amit szerettünk volna hallani.

Sokan mondják, nincs pénzük hőszivattyúra. Ugyanakkor nálunk több luxusautó fut az utakon, mint Németországban. Egy levegőkazán ugyanannyiba kerül, mire működik, mint egy gázkazán. Nagyságrendben 2-2,5 millió forint. (Ne felejtsük el, a gázkazánhoz nem csak gázkazán, hanem kémény, gázbekötés, gázóra, kéményseprő, stb. is szükséges.)

50%-al olcsóbban fűt, készíti a melegvizet, nem szennyezi a környezetet, s nem utolsósorban nem kell hozzá gáz, amiről személy szerint meggyőződésem, hogy Putyin 5 éven belül nekünk is olyan áron adja, hogy nem tudjuk kifizetni. Egyszerűen mondjon egy terméket, amivel fizetni tudunk pár év múlva.

Ha nem tud ilyen terméket, Ön szerint a kínai-orosz gázvezeték elkészülte után hogyan vesszük fel a kínaiakkal a versenyt? Az utolsó csepp gázt is felvásárolják az orrunk elől. Putyin Ön szerint meg fog hatódni, ha megfagyunk? Nem. Sőt egész Európa dörzsölni fogja a kezét, ha a Nagy Magyar nép megfagy északi szomszéd vezetőkkel az élen. 

Itt állunk majd, s sem atomerőművünk, sem fűtésünk nem lesz. Lesz viszont méregdrága autóparkunk. Mercedesek, BMW-k, stb. Mert arra van pénzünk. Ezek az autók egy évben annyit veszítenek értékükből, amennyit ezek az 50 évre készített berendezések komplett ára. Ugyanakkor ezek a hőszivattyúk a következő 50 évben biztosítanák az energiaellátásunkat, s a tiszta környezetünket.

Svédországban, Hollandiában, Svájcban előírás, hogy 2011-ig 100%-ig át kell állni alternatív energiára." 

László hajnali levele:

Levelemben egy gondolatkísérlet erejéig sem állítottam, hogy Önnek nincs igaza. Lehet, hogy igaza van, és lehet, hogy egyáltalán nincs, és a kettő közötti skálán is elhelyezkedhet bárhol. Pusztán arra próbáltam rávilágítani, hogy ez az Ön által értékesíteni kívánt termék és a szintén Ön által képviselt környezet-tudatos és gazdasági racionalitást tükröző látásmód szempontjából közömbös. 

Egyszer már volt szerencsém Önnel egy asztalnál ülni és beszélgetni egy SAP által, a Gundel emeletén rendezett vacsorán.

Már akkor kiderült, hogy hasonló értékrendet vallunk magunkénak, csak azt más módon képviseljük. Az értékrendet egyáltalán nem politikai értelemben gondolom. Az engem hangsúlyosan nem érdekel! Jó pár évvel ezelőtt rájöttem, hogy a bosszantó és mérgező dolgokat ignorálva, sokat javul az életminőségem. Az nem az Ön által említett fej homokba dugás, és nagyon nem hit!  (a hitre is alkalmatlannak érzem magam) Ez az autonómia. Ha nem külső "hatalmaktól", várom a segítséget, hanem TÉNYLEGESEN felmerülő problémáimra magam keresem meg a megoldást, akkor sokkal kevesebb dolog miatt bosszankodom és lényegesen jobban érzem magam. Egyszerűen nem érdekel mások hülyesége. Sem Putyiné, sem a magyar kormányoké, sem másoké. Ők produkálják életemhez a külső környezet egy részét, én meg a környezetemhez alkalmazkodok és nem az õ flikk-flakkjaikhoz. 

Sajnos arra rá kellett jönnöm, hogy a Föld legkártékonyabb élőlény-csoportjának tagja vagyok. Fajtánk egyre kifinomultabb eszközökkel pusztítja önmagát és életterét. Teszi mindezt úgy, hogy tudatában van saját tevékenysége következményeivel. És mégis önpusztít. Piti példa a dohányzás. Minden dobozra hatalmas betűkkel rá van írva valami elrettentő igazság, amit az ember egyébként is tud. Ha máshonnan nem, hát az előző, meg azt megelőző dobozokról, amiknek a tartalmát elszívta. Így van ez már jó régen, és még mindig van mire rányomtatni az elrettentő szövegeket. Sajnos nem állíthatjuk, hogy kizárólag gyenge elméjű, cselekvőképtelen analfabéták dohányoznak. Döntően olyanok gyújtanak rá, akik el tudják olvasni az elrettentő dumát, és értik is a tartalmát.

Itt jut eszembe egy vicc (ezt már én írom):

Elmegy Pisti a dohányboltba és kér egy doboz cigit. Megdöbbenve látja, hogy a dobozra rá van írva:

- A dohányzás impotenciát okoz - a cigarettát gyorsan visszaadja az eladónak.

- Nem lehetne inkább kapni egy „Tűdőrákosat?”

További idézet László leveléből:

Ezzel a példával az ijesztgetés hatékonyságára próbáltam utalni. Én nem dohányzom. Leszoktam néhány évtizede. Magamtól szoktam le, külső segítség, tapaszok, mûcigik és egyéb - üzletileg egyébként igen megalapozott - segédeszközök nélkül. Nem hõsiességemet szerettem volna kiemelni, hanem autonómiámat. Én fogtam fel, és én hagytam abba. Pedig akkor még ki se találták az ijesztgetést. Egyszerűen rájöttem, hogy sokkal jobb ízeket, illatokat érezni, mint lemaradni ezekről az élményekről. Meg Balatont átúszni is jobb, mint fuldokolni tíz méter után a légszomjtól.

A pozitív példák hatékonyabbak, mint a "velem ez úgyse történhet meg!" dolgokkal való ijesztgetés. (a sokszor hallott mondat: "Az én nagyapám egész életében dohányzott és minden nap megivott legalább 1 deci páleszt és 1 liter bort, és mégis 90 évig élt!") Ez a csodavárás! Védekezünk a bekövetkezhető rossz dolog lidérce ellen, úgy, hogy az agyunkkal kizárjuk a velünk is megtörténés lehetőségét és nem úgy, hogy letesszük a cigit! Ha viszont ciki dohányozni, nagy autóval környezetet rombolni, fűtéssel levegőt szennyezni, akkor előbb-utóbb csatlakozom a trendhez, és én is másként élek. A gazdasági racionalitás is sokat segít. Aki nem dohányzik, az egy szekérderék pénzt fordíthat másra. Aki levegőkazánnal fűt, az is!

Az államok akkor fognak segíteni a jó dolgok elterjedésében, ha az egybe esik közvetlen érdekeikkel. Az előbbi példánál maradva: Nem tiltják be a dohány termesztést és a szeszgyárakat, hanem mindenhol a világon jól megadóztatják. Ezzel szemben jelentős erőkkel küzdenek a kábítószer ellen, mivel abból nem származik költségvetési bevétel. Pedig azzal az ideológiával, amivel küzdünk a kábítószerek ellen, beszánthatnánk az összes dohányföldet is. A passzív dohányos tüdőrákja legalább olyan súlyú dolog, mint a disco drogok fogyasztójának feltekeredése a fára, a jól sikerült buli után.

Azt gondolom, hogy az Ön potenciális vevőköre az értelmes, saját gazdasági ügyeit felfogni képes, környezet-tudatosságra hajlamos emberek közül kerül ki. Ezt a célcsoportot, ami eleinte nyilván nem túl népes, szokta másolni a következő réteg. Ők nem fárasztják magukat az innovatív gondolkodással, lekövetik az első csoport bevált mintáit. Ez a csoport jóval nagyobb létszámú, mint az első, de rendszerint új dolgokban nem lép elsőre.

Örülök válaszának, és az árajánlatnak is. Köszönöm!

Egyre valószínűbb, hogy én is kihasználom a 30%-os támogatást, és igénybe veszem segítségüket a pályázatnál is.

Kedves László! Köszönöm a levelet, köszönöm, hogy megosztotta velem nagyon értékes véleményét.

Azt hiszem, mindegyikőnknek meg kell fogadni tanácsát:

"Ha nem külső "hatalmaktól", várom a segítséget, hanem TÉNYLEGESEN felmerülő problémáimra magam keresem meg a megoldást, akkor sokkal kevesebb dolog miatt bosszankodom és lényegesen jobban érzem magam. Egyszerűen nem érdekel mások hülyesége. Sem Putyiné, sem a magyar kormányoké, sem másoké. Ők produkálják életemhez a külső környezet egy részét, én meg a környezetemhez alkalmazkodok és nem az õ flikk-flakkjaikhoz." 

Kategóriák: Gondolatok

2009. június 10.

Hát nem öröm ebben az országban az élet?

Reggel van, ½ 6. Itt ülök a gép előtt, s valami okosságon töröm a fejem. Nem megy. Napok óta tologatom az orrom előtt a Centrum Parkoló Rendszer Kft. ezredik büntető levelét.

- Szíves tájékoztatására közöljük, hogy a mellékelt eseménylista tanúsága szerint, bla, bla, bla…

Hát először is! Nincs szíves tájékoztatás, részetekről semmi nem szíves, ami érkezik. Undorító cégtől undorító levél tömeg, nap mint nap. Elveszik a kedvem a munkától. Nem borzasztó, hogy egy csomó ember életét teszik tönkre csak azért, hogy egy-két család jól éljen? Szisztematikusan felépítették a féreg rendszerüket működtetve, nap, mint nap szívják az emberek vérét? Összeszedik az összes csövest, ráuszítják őket sok szerencsétlenre, akiknek már kora reggel elveszik a kedvét mindentől. Napok óta tologatok egy ilyen szemét levelet. Napok óta, ha rágondolok, hogy be kell fizetnem nekik, akár egy fillért is, rám jön a hasmenés. Van még rajtunk annyi felület, ahány vérszívó csövet akasztanak ránk?

Napközben rengeteget kell autóba ülnöm. Építkezési helyszínekre menni, munkákat ellenőrizni, netán bemenni az egyetemre tanítani. Mindenhez autó kell. Nem lehet a BKV-val egy nap ennyi mindent elintézni. A munkahelyemnél annak ellenére, hogy amikor a cégem megnyitott, két parkolóhely vásárlására köteleztek, egyetlen helyet sem biztosítanak.

- Befizettem két parkolóhely árát -fordultam a polgármesteri hivatal illetékeséhez- hol van a parkolóhely, amit használhatok?

- Hát abból építünk majd parkolóhelyet a kerületben.

Nem aranyosak? Hogy a fene esne beléjük! Utána a mi pénzünkön megépített parkolót jó pénzért igénybe vehetjük, nem törődve azzal, hogy munkaidőben nincs a dolgozó embereknek arra sem idejük, sem pénzük, hogy két óránként etessék a kék színű pénzzabáló automatájukat.

Hát nem öröm ebben az országban az élet?

A Rózsadomb egyik legdrágább telkén lévő luxus uszodás házban lakik az egyik főnökük. Húsz éve én terveztem a ház fűtését, hűtését, napkollektoros uszodás rendszerét. Akkor orosz volt a tulajdonos, mivel csak nekik volt annyi pénzük, hogy ilyen luxus kéglit terveztessenek maguknak. Ma a sok ember vérét szívó csapatfőnök lakik benne. Milyen érzés lehet felkelni úgy, hogy ma megint egy csomó embernek elveszem az életkedvét, s abból pancsikálok az uszodámban? A ház épületgépészete meglehetősen bonyolult. Kár, hogy nem romlik el benne semmi. Túlságosan jól megterveztem, s ráadásul túlságosan jól meg is csináltuk. Pedig milyen szép lenne, ha csak korcsolyázni tudna az uszodájában, mert nem működne a fűtése még nyáron sem. Élvezzen valamit ő is az életében. Én hülye, napenergiás rendszert terveztem a házba, hogy kevesebb legyen a gázszámlája. (Ez is egy hiba volt az életemben.)

Szóval, reggel van. Ülök a számítógépem előtt és ahelyett, hogy a munkámat, az új hőszivattyús rendszereket tervezném (amit nagyon élvezek), szívom magam, s nem tudok koncentrálni a feladatomra.

Egyet azért lehet a nyavalyásoktól tanulni. Hogyan lehet ennyi tanulatlan alkoholistát munkára fogni.

- Nyomás fiúk, zacskó nélküliek, ha kell, ha nem, zacskózzatok! Büntessetek, élvezzetek! Huss, vámpírok!- csatakiáltással kell reggelente az utcára küldeni őket.

Ha már mással nem tudnak játszani, fényképezőgépet kell a kezükben adni. Az egésznapi vérszívás mellett tudnak valamit nyomkodni.

Hát nem öröm ebben az országban az élet?

Vezetőink azt mondják, szükség van rá, hogy cserélődjenek a parkolóhelyek. Persze, előtte gondosan teleszurkálták vascsövekkel a várost, munkát adva ezzel mindenkinek. Vascső gyárosnak, lyukfúrónak, karosszéria lakatosoknak. Dolgozhattok mindannyian mostantól évszázadokon keresztül. Ezek a nyomorult vascsövek olyan magasságban vannak, hogy a tolató autós, ha a szeme kigúvad, akkor se lássa, mikor karistolja végig az autóját Demszky áldott vascsöve. Éljenek a „szuper” döntéshozók! Tudnék nekik munkát adni, ha már unalmukban értelmeset kitalálni nem tudnak.

Miután rájöttek, hogy értelmetlenül kerítettek el az egy-két lézengő gyalogosnak gyalogláshoz sugárutat, gyorsan bele integrálták a bicikliseket.

Kutyaszarokkal megszórt járdán fejem leszegve, nehogy valamelyik áldásba belelépjek, rohanok a kék színű pénzzabáló felé, nehogy a centrumparkoló hiénái előbb érjenek a kocsimhoz, mint én. Ja, és közben akadályként egy-egy biciklis elől kell elugranom, nehogy átgázoljanak rajtam. Mert akkor nagy baj van. Egyszerre fekhetek bele egy bernáthegyi, vizsla, puli és daxli kutya mocskába.

(Bocs kifelejtettem, ami nagyon fontos: Magyar vizsla, Magyar puli…., mert ám nem mindegy!)

Sikerült! Elugrottam, beleléptem. Állítólag szerencsém lesz? Lehet, hogy valamikor igen, de most csak azt érzem, büdös vagyok. (Mit nem adnék, ha a főnök uszodájában most sétálhatnék egyet.)

Így megyek be dolgozni, hogy annak, amit keresek, majdnem 90%-át befizethessem a nagyon jól működő államapparátusunk kasszájába.

Hát nem öröm ebben az országban az élet?

Kategóriák: Gondolatok

2009. május 14.

Az értelmi fogyatékosok a rács melyik oldalán vannak?

- Istvánka, menj most innen. Beszélnem kell a mérnök úrral.

- Igenis igazgató nő, csak a mérnök úrtól szeretnék valamit kérdezni.

- Istvánka, menj most innen. Dolgozunk.

Istvánka nem megy. Rajta kicsit koszos atlétatrikó. A trikó alatt sok kis plüss álatka. Egy kis egérnek a feje kandikál ki a hóna alatt kis résnyire elálló trikója alól. Kezében egy 30 cm hosszú kitömött, agyon gyötört rongybaba, feje kerek, orra gyűrött, de nagyon piros.

- Mérnök úr, hogy tetszik lenni? Mit tetszik csinálni az igazgató nénivel? - hajolt le hozzám Pistike a magasból, mert legalább két fejjel magasabb volt, mint én - szóval, mit tetszik csinálni az igazgató nénivel?  

- Pistike, nem bánt engem a mérnök úr. Tervezzük a napenergiás, hőszivattyús rendszert, ami nektek majd csinálja a melegvizet és a fűtést a házakban.

- Akkor ez a bácsi egy aranyos bácsi? - kérdezte Pistike, miközben kihúzta magát és babáját maga elé rakta, mint sakktáblán király a bástyáját. Védelmi helyzetbe vonult.

- Igen, Pistike, ez a bácsi aranyos bácsi - mondta a nálam is egy fejjel alacsonyabb, vasággyal együtt negyven kilós igazgató néni - akire Pistike és 213 társa nagyon vigyáz.

- Akkor mi is szeretjük a bácsit - majd Pistike mind a száz babájával együtt távozott a többiekhez, miközben újságolta, hogy náluk már holnap a föld és a nap fogja fűteni a házakat.

Erre az egész csoport körbe körbeugrálta imádott igazgatónőjüket és engem, versenyezve kérdeztek, kérdeztek, minden érdekelte őket. Ennyi kedvességet, jóindulatot nem is tudom, mikor láttam kinn utoljára.

- Csókolom igazgatónő, jó napot mérnök úr, ugye sok jót tetszik nekünk tervezni? Ugye mi már a földből fogunk fűteni? A napot is tetszik majd használni?  

Kedvesek, aranyosak, jóindulatúak. 214-en vannak. Értelmi fogyatékosak, mondják rájuk a kintiek. Örülnek az újdonságnak, a jónak. Érzik, valami új, valami jó fog velük történni.  Mindegyik táncban, dalban, hálás mosolygós szemekkel köszöni meg, hogy jót teszünk az igazgatónőnek. Alternatív energiával látjuk el a gyönyörű mediterrán falut, ahol ők vidéken laknak. A bejáratnál csak egy sorompó van. Nyugodtan kisétálhatnának a vízszintes, piros-fehér csíkokkal lefestett rúd alatt. De nem mennek ki, mert akkor az igazgatónő megharagszik, és ők nem akarnak neki bánatot okozni. Együtt vannak, szeretik egymást, fogják egymás kezét és boldogok. Egyre jobban szeretek közöttük lenni, mint a sorompón kívül. Lehet, hogy ha szeretetet, kedvességet látok, már én is értelmi fogyatékos vagyok? Lehet. Boldog voltam benn én is. Tisztaság, rend, fegyelem, kedvesség, figyelmesség. Igen, ez van a sorompón belül. Mi van kinn? Irigység, undokság, rosszindulat, dögöljön meg a szomszéd tehene is.

Tessék mondani, hol vannak az értelmi fogyatékosok, kinn vagy benn? Kár, hogy az igazgatónőnek nincs elég energiája ahhoz, hogy a kintieknek is megtanítsa, mennyivel jobb szeretni, mint gyűlölködni.

Lehet, hogy a kintieknek nem volt sem babája sem saját gyerekszobája?

- Pistike adj a néniknek, bácsiknak egy babát, hátha végre akkor szeretik majd egymást.

Köszönöm Gabriella, köszönöm igazgató néni, hogy megbízott a tervezéssel. Köszönöm, hogy a bentlakóknak napenergiás, hőszivattyús, energiatakarékos rendszert tervezhetek. Igérem jó leszek, a rendszerért mindent megteszek. Lehet, ha még sokáig kint vagyok, egyszer még én is bent lakom.

Kategóriák: Gondolatok

2009. május 13.

Három hónapja nem írtam már

Három hónapja nem írtam a blogomhoz. Miért? Mert nem volt kedvem. Miért?

Mert mindentől elvette a kedvem, amit történik a parlamentben.

Önöknek van kedve dolgozni, gondolkozni? Van értelme iskolába járni? Nem kell semmit tenni, csak szép ruhába felöltözni, előadni az okosat és kész. Fránya iskola, fránya vizsgák. Nem kell ide semmi, csak a duma és a frázisok. Mi meg birkák tűrünk, miközben fű helyett a gazt egyre csak rágjuk. Lassan nő a bundánk, sokat meg is ázunk. Ők bezzeg gyorsak, bundánktól egy perc alatt szabadítanak meg, s még azt is letagadják, hogy a közelünkben voltak.

Hogyan lehet ilyen hangulatban dolgozni, szeretni, alkotni?

Megalakult Magyarország legnagyobb szimfonikus zenekara. Egy Gordonka és tíz millió bőgős szól benne. Talán jobb, ha a rádiót, TV-t be sem kapcsolom. Nem tudnak úgysem mást, mint ki mikor, kit miért és hogyan? Ha semmi más nem történik, csak Sierra Leonéban (Afrikában) megöltek valakit, mutatni kell. Itt vannak a hírek. Szépeket nem szabad mutatni, riogatni, félelembe tartani, ez az igazi.

Miután Gyurcsány Ferenc bácsinak javasoltam, hogy menjen inkább blogot írni, meg is tette. Aranyos vagy Feri bácsi, jól tetted.

Sok levelet kaptam ez után, hogy kit hova küldjek még el. Hátha ők is hallgatnak rám és el is mennek. Félek azonban, nincs már ott annyi hely, mint ahánynak mennie kell.

Még szerencse, hogy van hová menekülnöm. A munkámba. Az elmúlt három hónapban nagyon sok szép munkával bízták meg a ma már 15 mérnökből álló kis csapatunkat.

A munkák között van minden. Unicum gyár, amerikai autógyár, német műanyaggyár energia racionalizálása, holland álom-falu alternatív energiával történő ellátása.

Nagyon aranyos volt a holland. Azt mondta, gyerekkorában órákat kellett gyalogolnia, míg elért a tengerpartra. Ma már csak tíz perc séta és a lába vízben van. Őt nem érdekli semmi, olyan falut akar létrehozni, ahol a házak nem használnak gázt, csak alternatív geo- és napenergiát. Ha rajta állna, a sok okos tojás döntéshozót kikötné a tengerpart szélére, s amíg az orrukig nem ér a víz, nem engedné onnan őket el - egy párat tovább is kinn lehetne hagyni :). Kitenne eléjük egy táblát, amire csak annyi lenne írva: „Mikor térül meg?”

Arra gondoltam, áthelyezhetné a magyar parlament is a székhelyét a holland tengerpartra. 

Tegnap határoztam el, hogy megint írok. Hogy miért? Mert amikor hazajöttem várt egy üzenet:

Nézd meg és rájössz az igazi értékekre - hallgasson rám és nézze meg Ön is, ha már a magyar TV nem közli le soha:

http://shphatszel.blog.hu/2009/04/17/szemek_kikerekednek_allak_leesnek

Eheti jó tanács:

Tedd azt, amiben hiszel és higgy abban, amit teszel. Minden más energiapocsékolás.

Kategóriák: Gondolatok

2009. január 27.

Ma még Nabucco, holnap már Nabukta!

BMW autógyár saját erõmûve, õk már nem bíznak semmit a véletlenre

Kedves Gyurcsány Ferenc bácsi, nem akarlak bántani, segíteni szeretnék úttörő becsület szavamra. Hajnal van, forgolódom az ágyamban, pedig jóval éjfél utánig dolgoztam, hogy keressek egy kis pénzt a családomnak, s legyen miből befizetni az adómat, amit Ti, biztos vagyok benne, mindig jóra költitek, vesztek belőle szép új autót, nyaralót.

Engedd meg, hogy elmondjak Neked egy pár történetet. Tehetem ezt, mert amikor én már matematika, fizika versenyeken indultam és szabadidőmben sakkoztam, Te még „Legyen ön is milliomost” játszottál az oviban.

Jártam ám én is oviba. Ipiapacsot játszottunk. Tudod, amikor az ember rohan a többiekkel valamerre, s aki először odaér, leüti. Ipiapacs, ez a vár az enyém. Mi az ipiapacsot szentként kezeltük már akkor is, amikor gyerekek voltunk.

Hát tudod, az amerikai katona bácsik is ezt játszották. Beöltöztek harci díszbe, nyakukba vették a kispuskát és elindultak Irak, Irán irányába atombombát keresni. Nem találtak. Találtak helyette olaj- és gázmezőket. Sok kis aranyos puskás amerikai kiskatona halt meg, de leütötték a dolgot. Ipiapacs, tudod? Enyém az olaj és a gázmező.

Az orosz bácsiknak nem igazán van más bevételi forrásuk, mint a gáz, abból élnek, abból lettek egyetlen puskalövés nélkül megint nagyhatalom.  Putyin bácsi nem tréfál, ha kell, megfagyassza Európát.

Nagyon szépen kérlek, drága Gyurcsány bácsi, te se ingereld a katonát. Mindegy, milyen ruha van rajtuk, a katona bácsikat ne bántsd, szépen kérlek, írj inkább blogot.

A sok kis aranyos pénzügyminiszter bácsi egyenként is gazdag nagyhatalommá tett minket az elmúlt 20 évben. Ugye? Igazad van, össze kell most őket hívni, ha együtt vannak, aranyos kis csokorban, még sokkal jobb, okos tanáccsal látnak el majd minket. Ha hegyet is tudnak mászni, nagyon jó, ha csak szánkózni, ne bízz bennük. Tudod, a szánkó lefelé csúszik.

A ma még Nabucco, de holnap már Nabukta vezetéket el akarod indítani Iránból vagy Azerbajdzsánból. Irán, tudod, az amerikai katona bácsiké, stipi stop. Ipiapacs, ugye tudod?

Azerbajdzsán meg nem igazán az orosz katona bácsiké, de sokkal inkább az övék, mint a mienk. Tudod az orosz katona bácsik ott is előbb voltak, mint mi. Ipiapacs, ugye tudod?

Mi marad hát nekünk? Gondolkozz, nem jut eszedbe semmi? Akkor kérlek szépen, írj inkább blogot.

Tudod, amikor gyerek voltam, tanultam lovagolni. Tudtad, hogy a ló vinkliben tud kanyarodni és jobb ABS van rajta, mint a luxus Mercedesen? Próbáld ki. Ha felülsz a hátára, de lovagolni nem tudsz, meglátod, mennyi mindent tud a fránya paci. Ha nem tudod, meglátod, mert kipróbál rajtad mindent. Úgy megy el két fa között, hogy csak ő fér át a lyukon. A ló is, ha tehernek érzi a lovast, lerázza magáról. Bezzeg, ha azt érzi a kis négylábú, hogy ha a lovast cipeli, nagy biztonságban van, mert az ért hozzá, tudja, hogyan kell vele bánni, boldogan röpíti. Nagyon szépen kérlek, írj inkább blogot.

Drága aranyos Gyurcsány bácsi, biztos vagyok benne, hogy jót akarsz, de ha a lovakkal nem vagy jóban, s nem fogod be őket megfelelően a kocsidba, beszélgethetsz bárkivel, tanácsot kérhetsz bárkitől, a kocsid nem indul el soha. Kérlek szépen, írj inkább blogot.

Lenne egy nagy ötletem

Tudod, aranyos Gyurcsány bácsi, mivel energetikus vagyok, elhívtak egyszer egy börtönbe, hogy találjam ki, mit kellene csinálni, mert több millió forint a fűtésszámla. Voltak ötletek, pl. a foci pálya mellé (mert van ám az is a börtönben) tegyünk napkollektorokat.

A börtönben a celláktól a parancsnoki szobáig mindent körbe jártam, sok minden érdekeset találtam. Találtam a foci pálya mellett egy gőzmozdony nagyságú gőz kazánházat. Ezen csoda körül valaha beüvegezett zártszelvény keretes üvegházat építettek. Mondanom sem kell, már minden üveg be volt törve rajta, s mit gondolsz, a hatalmas gőzkazán telepen mennyi hőszigetelés volt? Egy gramm sem. A csupasz 100 °C-os vaskazán ontotta a hőt a szabadba.

Mit csináltak a rabok délután háromkor? Nem fogod elhinni. A szobájukban feküdtek az ágyukban és színes TV-t néztek.

- Mérnök úr, hová tegyük és hányat, tudja, mármint napkollektort, hogy ne legyen ekkora a fűtésszámlánk? -kérdezte a parancsnok.

Lehet, hogy munkám nem lesz, összeszedtem a bátorságom és előálltam az ötletemmel:

- Drága parancsnok Úr, - mondtam - legjobb lenne, ha az igen tisztelt rab urak délután nem a TV-t néznék, hanem szépen nekiállnának hőszigetelni a kazánokat és beüvegeznék a kazánház körül a zártszelvény ketrecet, akkor a fűtésszámlájuk a századára csökkenhet.

Munkám nem lett belőle, napkollektort nem adtam el egyet sem, pedig milyen jó célpontok lettek volna a focipálya körül. Tanulság! Becsüld meg amid van, ne akarj mindíg mást. Nagyon szépen kérlek, írj inkább blogot.

Lenne még egy-két  ötletem

Ne adjuk el a szén és urán bányánkat másnak!

Hasznlájuk a meglévő energiánkat!

Ne legyenek munkanélküliek, használjuk ki lehetőségeinket! 

Nem muszáj itt elégetni a szenet, ha félsz a füsttől, el is lehet adni másnak, kapnánk sok pénzt már másnap! 

Építenénk egy atomerőművet, használnánk a saját urán- és energiakészletünket.

Az utcán a sok csöves is, ha jól meg lenne fizetve, a bányákban tudna dolgozni. Kapnának lakást, meleg ételt és akkor a budapestiek a BKV járatain munka után még le is mernének rogyni a székekre, mert nem lenne olyan sok baci az üléseken. Drága Gyurcsány bácsi, mikor ültél utoljára buszon vagy villamoson? Tudod, hogy a csöves bácsik és nénik ott élik az életüket? Sokszor még vizelni sem szállnak le a jó kis meleg villamosról. Drága aranyos Gyurcsány Ferenc bácsi, írj inkább blogot.

Drága Gyurcsány Ferenc bácsi, nem győzöm hangsúlyozni, ne add el az uránbányánkat  az ausztráloknak. Sok száz évig lenne még energiánk, ha építenénk egy atomerőművet. Amit eddig elköltöttél a Metro építésre, abból már kijönne. Ebben a pillanatban is a svájciak, indiaiak, kínaiak atomerőműveket építenek. Vagy ők nagyon buták, pocsékolnak? Függetlenek lehetnénk mindenkitől, sőt lenne portékánk is, amit eladunk, amiből megélhetnénk.

Tudod az lenne a mi energiánk, s a katona bácsik sem haragudnának ránk.

Drága Gyurcsány bácsi kérlek szépen, írj inkább blogot.

Kategóriák: Gondolatok

2009. január 7.

Semmi probléma. Nekünk rengeteg tartalékunk van

Vízkereszt napja van. Az oroszok 6 órával ezelőtt lezárták a gázt. Európa nem kap gázt. A politikusok változatlanul hangoztatják:

• Semmi probléma. Nekünk rengeteg tartalékunk van. Csak a környező országokat érheti baj.

Ez valahogy kísértetiesen emlékeztet Veres János pénzügyminiszter bejelentésére, mikor először beszéltek az amerikai gazdasági válságról:

• A válság minket nem érint. Nekünk rengeteg tartalékunk van. Fel van töltve Euróval a Nemzeti Bank.  

Teljesen természetesen minket nem érint a válság. Lehet, hogy tényleg nagyon sok pénzzel fel voltak töltve a bankok, de mivel már profik vagyunk, egy perc alatt el tudtuk lopni azt is, amit még le sem gyártottak. Talán azt a pénzt is zsipsz - zsupsz lenyúlta valaki? Netán valami imposztor nyugati imperialista? Ej - ej ezek a nyugati fenegyerekek. Mindent elherdálnak. Még képesek idejönni és a mi feltöltött bankjainkat is megcsapolják, mialatt a miniszter úr beszél. Alagutat fúrtak a bankok alá, s amíg a pénzügyminiszterünk bejelentette, hogy minden rendben van, egy csúszdán sutty, becsúsztatták az aranyrudakat a nagy fehér safety car-ba. Aztán illa berek, nádak, erek, elillantak a sok Lóóóvéval. Miniszter urat persze nem tájékoztatták a kis feledékenyek.

A Nagy Főnök jól mondta: nincs baj. Gondolom a saját családjára gondolt, mert egy kis reszlit még időben kimentett magának.

Sokat gondolkozom azon, hogy vajon azért beszélnek ennyit mellé, mert tudatosan hazudoznak, vagy ennyire nem értenek ahhoz, amit csinálnak? Képtelenek megjósolni vagy kiszámolni, hogy holnap mi történik?

Ha egy meteorológus ennyit tévedne, mint politikusaink, önök szerint mennyi ideig lennének az állásukban?

- Száraz tikkasztó napsütés várható - s aznap bőrré áznánk, mint az ürge. Hová kívánnánk, aki napsütést jósolt aznapra?

Még aki sakkozik is, ha nyerni akar, legalább 5 lépéssel előre kell, hogy tudjon gondolkozni. Lehet, hogy a politikusoknak logikából nem kell vizsgázni?

A német-orosz gázvezeték perceken belül kész. Önök szerint mi lesz, amikor megépül, s nemsokára megépül az orosz-kínai gázvezeték is? Szeretetből mi majd kapunk fél áron gázt attól, akit megköpködünk? Tőlünk, a nagy Magyaroktól megijed az orosz, amikor az ötször akkora Ukrajnától, sőt Európától sem fél? Pár év múlva lesz még pénzünk kifizetni a számlát?

Atomerőmű, atomerőmű, atomerőmű, energiagazdálkodás, hőszivattyú, hőszivattyú, energiafüggetlenség!!!  Nincs más megoldás! Jobb korán elkezdeni, mint hamar fagyhalállal bevégezni.

Ja, és majdnem elfelejtettem, a sok meglévő energiánkat nem kéne kidobni, lefolyókba elengedni, sok pénzért ventilátorokkal ellőni az égbe. A világ második termálvíz országa vagyunk, el kellene kezdenünk használni, amíg azt is el nem adja valaki fillérekért egy külföldi „lefektetőnek”.

Kategóriák: Gondolatok