2017. január 15.
Ha munka van, -25°C és hóvihar sem tud visszatántorítani
|
Szól a telefon, idegen nyelven beszél valaki.
- Don Professzor……..- a többit nem értettem- gyorsan hívtam Andreát, ő több nyelven is tud.
- Azt kéri az úr, aki beszél a telefonban, hogy menj hozzá SOS, mert szélvihar van a bazilikában, pedig minden ajtó, ablak be van zárva. Több szakember járt már nála, de senki nem tudta megállapítani, mi okozhatja. Mindenki rád hivatkozott, ha te nem, akkor senki sem tudja a megoldást.
Kezdem megérteni Makovecz Imrét, a híres építészt, akivel közel 36 évig dolgoztam együtt. Hívták mindenhova, szuper gálavacsorára, fogadásra. Soha sehova nem akart menni, de ha egy kis faluba hívták, hogy munka van, azonnal indult, nem érdekelte hány óra, milyen messze van.
- Hova kell menni?- kérdeztem Andreát.
- Suceavaba.
- Az hol a csudában van?
- Románia legtávolabbi sarkában, közel a moldáv és ukrán határhoz, Bukovinában.
- Ki van a telefonál? Nem valami blöff?
- Nem - válaszolt Andrea - az ortodox főpap.
- Uff! Akkor holnapután megyek.
Több templomot, bazilikát terveztem már Romániába. Szeretem a papokat, rendkívül okosak, és a munka végén nem alkudoznak, mint a magyarok, hanem korrekten fizetnek.
Két nap múlva elindultam egyedül Aradra, ahol találkoztam Emillel és az ezermester Georgeoval. Georgeo autójába átültünk, szerszámaimat (ultrahangos áramlásmérőt, hőkamerát, szélsebesség mérőt, zajmérőt, meg még egy tucat műszert, szóval mindent, ami az épületgépészeti vizsgálatokhoz kell) átrámoltam, s elindultunk a végtelenbe, Bukovinába. Késő este értünk oda, beestünk a szállodába és úgy elaludtunk, hogy másnap alig akartunk felébredni.
Reggeli után már be voltam sózva, érdekelt a szélvihar a templomban.
Meseszép bazilika. Ha fel akartam nézni a 72 méteres tornyára, majdnem hanyatt estem. Tetején 9 méter magas csillogó, aranyozott kereszt, amit Georgeo csinált. Szinte az összes ortodox templomra ő készíti a kereszteket. Hazafelé voltam a műhelyében is. Úgy hegeszti meg a vékony lemezt, hogy utána azt nem kell köszörülni sem.
Beléptem a bazilikába, ahol tényleg szélvihar volt: eloltotta a gyertyákat, a pap kezében lapozta a könyvet. Először bambán néztem ki a fejemből. Lehet, hogy a rossz szellemek itt rohangálnak, s azok csinálják a szelet? Egy mikrofonállványra tettem egy leszakított 30 cm hosszú magnószalagot. Megnéztem, honnan hová, milyen irányban fújnak a szelek, s nekiálltam az egész templomot, a falakat, födémeket, padlókat hőkamerázni.
A laikus teljes biztonságával padlófűtést tettek a templomba. Az osztó-gyűjtőket a külső falba süllyesztve szerelték, onnan a templom közepe felé egyenletes téglalap alakú mezőket alakítottak ki egyforma sűrűséggel. A levegő mozgását és a hőkamerás felvételeket kielemezve, hamar rájöttem, hogy a helyenként 72 méter magas szigeteletlen külső falak belső felületén lehűlő levegő fajsúlya megnő, ezért az elkezd zuhanni lefelé. A lezuhanó levegő a padló fölött elindul a templom közepe felé, ahol a padlófűtés melege felhajtóerőként működik, s az ideérkezett levegő elindul felfelé. Vagyis egy nagy légcirkuláció indul el a templom oldalfala és a templom hossztengelye mentén.
- Mi a megoldás? - fordult hozzám az ortodox pap - kérem, találja ki, mert így nem tudunk itt Istentiszteletet tartani.
- Egészen biztos, hogy olyan fűtőeszközt kell a templomba betenni, ami a lefelé zuhanó levegőt megállítja, egyensúlyban tartja. Megtervezem otthon és küldöm a megoldást.
Ezután lementem a hőközpontba, ahol végképp elborzadtam. Egy három méter magas, több ezer literes tartályba gyártotta a kazán a meleg vizet, s a fűtés ebből a hatalmas tartályból ment ki a templomba.
- Ezt a tartályt azonnal ki kell venni innen, semmi értelme - fordultam a pap felé, akinek láthatóan bennem volt minden reménye.
Hazajöttem. Megrajzoltam a megoldást, s elküldtem Suceavaba. Szóltak, hogy minden készen van, mindent megcsináltak, de a rendszert senki nem tudja beszabályozni. Jó lenne, ha megint én mennék, s rendszert én szabályoznám be.
- Megbolondultál? Hóvihar és -25°C van Románia északkeleti sarkában. Karambolozol, megfagysz, nincs elég munkád itthon? - a szokásos útravaló hazulról.
Drága Imre bácsi, aki már fentről nézed, mit csinálok, ha egyáltalán van időd, mert nem kell ott is sokat rajzolnod, látod, megyek én is, mert munka van!
Kifogtam a leghidegebb hetet. Még itthon is csúcs hideg volt. Indulás előtti este 9 órakor hívtam telefonon örökös jobb kezemet, unokatestvéremet, Tamást. Bármit, amit én kitalálok, az ő általa készített elektromos vezérlés működteti. Nem ismer lehetetlent, mindent meg tud oldani, bár a múltkor már berágott, s mérgesen fordult felém:
- Elegem van abból, hogy az álmaidat nekem kell működtetni - mordult rám egyik este, amikor még kitaláltam valamit, hogyan kellene egy rendszernek működnie.
Tamásnak köszönhetően ma már az iPhonról, Ipadról, számtógépről látjuk a fűtési rendszereinket, melyik szobában vagy uszodában hány fok van, melyik szivattyú működik, milyen állásban állnak a szelepek. Duzzog, morog, de mindent megold. Adtam neki két hét szünetet, nem kapott feladatot. Nem is bírta sokáig. Ő is olyan, mint Imre bácsi és én, ha munka van, azonnal indul.
Szóval elindultunk Tamással Aradra, ahol felvettük Emilt, a tolmácsot. Onnan Kolozsvárra, ahol Georgeo csoda ezermester szállt be az autóba. Most már négyesben indultunk el a hóviharba, mínuszokba Bukovina irányába.
Nem szeretek Romániában vezetni. Lovaskocsik, magányos lovak az úton, kikötve a kocsmák előtt. Sötétben bujkáló, kivilágítatlan, kóválygó gyalogosok az út szélén. Nincs autópálya, szűk utak, rengeteg radarozó rendőr, alacsonyan repülő román gépkocsivezetők. Nekik persze könnyű. Mindegyiknek az autójában van CB. Leadják egymásnak, hol állnak a zsaruk, s ahol nem, ott nem számít záróvonal, sebesség korlátozás, mennek, mint a mérgezett egerek.
12 óra vezetés után elértük a Bukovina előtti hegyeket. Az utolsó 4 órát már szélviharban, vízszintesen „hulló” hófúvásban, száguldó hópelyhek között tettük meg. A műszerfalon a mutató már -25°C-ot mutatott.
Megérkeztünk éjfélkor Suceavaba, Bukovina fővárosába. Az ortodox főpap, dacolva hóviharral, mínuszokkal, várt minket a szálloda előtt. Mosolygós, aranyos szakállas ember, fekete ruhában. Jó éjszakát kívánva bekísért minket a szállodába.
Másnap reggel korán keltünk. Irány a 72 méter magas, 80 méter hosszú, 40 méter széles, 3 szintes ortodox bazilika. A templomban mindent úgy csináltak meg, ahogy megterveztem, de a hőközpontba a hatalmas tartály helyett megint becsempésztek egy kisebb tartályt és megint saját fejük után szerelték meg a rendszert.
- Ezt a tartályt is azonnal ki kell venni, s egész hőközpontot át kell szerelni úgy, ahogy én azt a tervemen elküldtem - mondtam a helyi szerelésvezetőnek.
- Biztos? Akkor működni fog? Nem lesznek szelek?
- Biztos. Nem lesznek szelek, se szellemek.
Telefonon felhívta a szerelőit, akik mosolyogva, minden morgás nélkül nekiálltak és csinálták, amit mondtam. Itthon, ha ugyanez megtörténik, a szerelők vakarják a fejüket és mindent kitalálnak, hogy miért ne álljanak neki a munkának. Ők nekiálltak, nem morogtak, szorgalmasan dolgoztak. Jó volt köztük lenni, mosolyogva szótfogadtak. Két nap megfeszített munka után minden úgy volt, ahogy akartam. Este már minden úgy működött, ahogy kell. A szelek megszűntek, a szellemek ki lettek zavarva a templomból a -25°C-ba, a szabadba.
Éjfélkor beestünk az ágyba. Alig vártam, hogy reggel legyen, lássam, mi hogyan működik. A kirakott magnószalag állt, a szelek nem fújtak, s egyre kellemesebb meleg lett a gyönyörű bazilikában. Kaptam egy ortodox ikont, egy misebort és egy üveg áfonya pálinkát. Ja, és egy komplett új templom-, paplak munkát, meg egy jó kiadós náthát.
De megéri. Már itthon vagyok, három óránként C vitamint szedek.
Utóirat: a szelet vizsgáló 30 cm-es magnószalag Tamás ötlete volt, ő is kapott egy nagy adag náthát, most beszéltem vele. Ő Aspirint szed.
Kategóriák: Hőkamera