2009. június 10.
Hát nem öröm ebben az országban az élet?
Reggel van, ½ 6. Itt ülök a gép előtt, s valami okosságon töröm a fejem. Nem megy. Napok óta tologatom az orrom előtt a Centrum Parkoló Rendszer Kft. ezredik büntető levelét.
- Szíves tájékoztatására közöljük, hogy a mellékelt eseménylista tanúsága szerint, bla, bla, bla…
Hát először is! Nincs szíves tájékoztatás, részetekről semmi nem szíves, ami érkezik. Undorító cégtől undorító levél tömeg, nap mint nap. Elveszik a kedvem a munkától. Nem borzasztó, hogy egy csomó ember életét teszik tönkre csak azért, hogy egy-két család jól éljen? Szisztematikusan felépítették a féreg rendszerüket működtetve, nap, mint nap szívják az emberek vérét? Összeszedik az összes csövest, ráuszítják őket sok szerencsétlenre, akiknek már kora reggel elveszik a kedvét mindentől. Napok óta tologatok egy ilyen szemét levelet. Napok óta, ha rágondolok, hogy be kell fizetnem nekik, akár egy fillért is, rám jön a hasmenés. Van még rajtunk annyi felület, ahány vérszívó csövet akasztanak ránk?
Napközben rengeteget kell autóba ülnöm. Építkezési helyszínekre menni, munkákat ellenőrizni, netán bemenni az egyetemre tanítani. Mindenhez autó kell. Nem lehet a BKV-val egy nap ennyi mindent elintézni. A munkahelyemnél annak ellenére, hogy amikor a cégem megnyitott, két parkolóhely vásárlására köteleztek, egyetlen helyet sem biztosítanak.
- Befizettem két parkolóhely árát -fordultam a polgármesteri hivatal illetékeséhez- hol van a parkolóhely, amit használhatok?
- Hát abból építünk majd parkolóhelyet a kerületben.
Nem aranyosak? Hogy a fene esne beléjük! Utána a mi pénzünkön megépített parkolót jó pénzért igénybe vehetjük, nem törődve azzal, hogy munkaidőben nincs a dolgozó embereknek arra sem idejük, sem pénzük, hogy két óránként etessék a kék színű pénzzabáló automatájukat.
Hát nem öröm ebben az országban az élet?
A Rózsadomb egyik legdrágább telkén lévő luxus uszodás házban lakik az egyik főnökük. Húsz éve én terveztem a ház fűtését, hűtését, napkollektoros uszodás rendszerét. Akkor orosz volt a tulajdonos, mivel csak nekik volt annyi pénzük, hogy ilyen luxus kéglit terveztessenek maguknak. Ma a sok ember vérét szívó csapatfőnök lakik benne. Milyen érzés lehet felkelni úgy, hogy ma megint egy csomó embernek elveszem az életkedvét, s abból pancsikálok az uszodámban? A ház épületgépészete meglehetősen bonyolult. Kár, hogy nem romlik el benne semmi. Túlságosan jól megterveztem, s ráadásul túlságosan jól meg is csináltuk. Pedig milyen szép lenne, ha csak korcsolyázni tudna az uszodájában, mert nem működne a fűtése még nyáron sem. Élvezzen valamit ő is az életében. Én hülye, napenergiás rendszert terveztem a házba, hogy kevesebb legyen a gázszámlája. (Ez is egy hiba volt az életemben.)
Szóval, reggel van. Ülök a számítógépem előtt és ahelyett, hogy a munkámat, az új hőszivattyús rendszereket tervezném (amit nagyon élvezek), szívom magam, s nem tudok koncentrálni a feladatomra.
Egyet azért lehet a nyavalyásoktól tanulni. Hogyan lehet ennyi tanulatlan alkoholistát munkára fogni.
- Nyomás fiúk, zacskó nélküliek, ha kell, ha nem, zacskózzatok! Büntessetek, élvezzetek! Huss, vámpírok!- csatakiáltással kell reggelente az utcára küldeni őket.
Ha már mással nem tudnak játszani, fényképezőgépet kell a kezükben adni. Az egésznapi vérszívás mellett tudnak valamit nyomkodni.
Hát nem öröm ebben az országban az élet?
Vezetőink azt mondják, szükség van rá, hogy cserélődjenek a parkolóhelyek. Persze, előtte gondosan teleszurkálták vascsövekkel a várost, munkát adva ezzel mindenkinek. Vascső gyárosnak, lyukfúrónak, karosszéria lakatosoknak. Dolgozhattok mindannyian mostantól évszázadokon keresztül. Ezek a nyomorult vascsövek olyan magasságban vannak, hogy a tolató autós, ha a szeme kigúvad, akkor se lássa, mikor karistolja végig az autóját Demszky áldott vascsöve. Éljenek a „szuper” döntéshozók! Tudnék nekik munkát adni, ha már unalmukban értelmeset kitalálni nem tudnak.
Miután rájöttek, hogy értelmetlenül kerítettek el az egy-két lézengő gyalogosnak gyalogláshoz sugárutat, gyorsan bele integrálták a bicikliseket.
Kutyaszarokkal megszórt járdán fejem leszegve, nehogy valamelyik áldásba belelépjek, rohanok a kék színű pénzzabáló felé, nehogy a centrumparkoló hiénái előbb érjenek a kocsimhoz, mint én. Ja, és közben akadályként egy-egy biciklis elől kell elugranom, nehogy átgázoljanak rajtam. Mert akkor nagy baj van. Egyszerre fekhetek bele egy bernáthegyi, vizsla, puli és daxli kutya mocskába.
(Bocs kifelejtettem, ami nagyon fontos: Magyar vizsla, Magyar puli…., mert ám nem mindegy!)
Sikerült! Elugrottam, beleléptem. Állítólag szerencsém lesz? Lehet, hogy valamikor igen, de most csak azt érzem, büdös vagyok. (Mit nem adnék, ha a főnök uszodájában most sétálhatnék egyet.)
Így megyek be dolgozni, hogy annak, amit keresek, majdnem 90%-át befizethessem a nagyon jól működő államapparátusunk kasszájába.
Hát nem öröm ebben az országban az élet?
Kategóriák: Gondolatok