2015. március 11.
Hűtőtorony
|
A napelem gyár tetején találtam néhány napelemet, hűtőtorony viszont ott is volt,nem is egy, a háttérben |
Reggel 4 óra. Nem tudok aludni. Még nem álltam vissza az itthoni menetrendre. Múlt héten Bangkokban, Hongkongban és Dubaiban voltam. Nem sok időm volt egy-egy városra, de nem is azért mentem, hogy ott turistáskodjak. Szerződést kellett aláírnom.
Ezeket az országokat, városokat már többször bejártam. Mindegyik közel 100 évvel van előttünk. Sajnos, ez nem vicc, ez a rideg valóság.
20-30 évvel ezelőtt ferdeszemű turistákat csak úgy lehetett nálunk látni, hogy fényképezőgéppel a kezükben, alibiként a kedvesüket a fénykép valamelyik sarkába téve, mindent fényképeztek. Vitték az ötleteket, otthon megépítették, hozzátéve a saját ötleteiket. Elhúztak több mint 100 évvel.
Rongyrázás helyett, már több mint tíz éve nekünk kellene fogni a fényképezőgépet és lopni el az ő ötleteiket. Épp ideje lenne, hogy elkezdjünk legalább kullogni utánuk. Keleti nyitás? Déli nyitás? Ezeken a kinyitott kapukon még az is kifolyik, amink idáig volt.
Jó régen volt már, amikor az épületgépészetet kezdtem. Álltunk, mi vállalkozók, szép libasorban egy akkor nagyon gazdag ember előtt. Mögöttem egy, azóta már Kossuth-díjas belsőépítész, előttem egy bádogos. Mindegyikünknek meg kellett mondani, mit mennyiért vállalunk.
Az udvaron rengeteg rézlemez a tetőfedéshez, luxus Mercedes, amivel a tulaj érkezett. Gondolta a bádogos: van itt pénz, itt most nagyot fogok kaszálni. Közel kétszer annyit mondott, mint ami reális lett volna.
A milliomos rátette a kezét a vállára, és azt mondta:
- Drága uram. Nem azért vagyok milliomos, mert hülye vagyok. Szedje össze a cókmókját és húzzon el innen, de nagyon gyorsan.
Ezt azóta sem tudom elfelejteni. A milliomos talán már nem is él, de ez az egyetlen mondata azóta is a fülembe cseng.
Kedves, magukat okos politikusnak nevező urak, mikor értik már meg végre, hogy ezek az országok (Thaiföld, Taiwan, Singapur, Azerbajdzsán, Szaúd-Arábia, Arab Emirátusok, Törökország) nem azért lettek olyan gazdagok, mint amilyenek, mert hülyék és bedőlnek a mi jobbra-balra nyitásunknak. Igen, van olajuk. Van mit eladniuk és azt el is adják, de a pénzt már alternatív energiás beruházásokra költik. Nem a napelemeket adóztatják meg, mint ahogy azt az okos urak teszik.
- Nekünk nincs mit eladnunk? Nekünk pávatáncot kell járnunk?
Nem uraim, nem pávatáncot kell járni, mert a páva is csak addig billeg a színes farkával, amíg levágják.
Pár hónappal ezelőtt Szaúd-Arábiában jártam. A benzinkútnál átszámítva 35 forint volt egy liter benzin, a közértben az ivóvíz 120 forintnak megfelelő riyals (ottani pénz) volt.
Nézzünk csak körbe az országban! Nekünk nincs semmink? Nekünk nincs mit eladnunk? Pávatánc helyett össze kellene szedni a rengeteg édesvizünket, amitől lassan megfulladunk, s máris lenne mit eladnunk!
A gazdag nem azért gazdag, mert hülye. Ezt a mondatot meg kellene tanulnunk. Az azeriakkal is stratégiai szerződést kötöttünk. Kétszáz azeri diák jöhet hozzánk egyetemre ingyen tanulni. A fiamnak félévente 150 000 forintot kell fizetni a Műszaki Egyetemen. Ez normális? Küldjem el a gyereket először Azerbajdzsánba, hogy szerezze meg ott az állampolgárságot, s akkor majd ingyen tanulhat a magyar egyetemeken? Tényleg azt hisszük, hogy majd adnak nekünk ingyen olajat? Eszük ágában nincs. Nem azért élnek büdös, szürke, olajjal átitatott földön, hogy a hasznukat nekünk adják. Egy hétig voltam Bakuban. Úgy éreztem magam, mintha olajos rongyokba lennék becsavarva. Mindenhol olajszag, olajjal átitatott szürke föld. Azon a néhány növényen is csodálkoztam, hogyan tud ott életben maradni.
Szerintem az azeriak nem azért élnek ott az olajbűzben, hogy a hasznukat nekünk adják. Pénzt, sok pénzt akarnak érte és majmolják Dubait, amit utol akarnak érni. Nem lesz könnyű, 100-150 évvel elhúztak.
Visszatérve a múlt heti utamra, mit is kerestem én egy hét alatt Bangkokban, Hong Kongban és Dubaiban?
A történet régi. 30 évvel ezelőtt megfogadtam, hogy csak onnan vásárolok, csak olyan terméket tervezek be, amit először megnézek, hogy hol és milyen körülmények között gyártanak, látom a tervezők asztalát, a kereskedők szobáját.
Ezért aztán többször voltam Taipein, Taiwan fővárosában is, napelem gyárakban. Miután több taiwani napelem gyárat végiglátogattam, felmentem a világ harmadik legmagasabb épületének tetejére, hogy onnan körbenézve láthassam: vajon hány napelem van fenn a tetőkön, a napelemek országában? Mit gondolnak mennyi volt? Egy sem! Viszont hűtőtornyokkal úgy meg voltak rakva a tetők, hogy nem lehetett látni tőlük a házak tetejét.
A gyorsjárású lift gyorsan lehozott a Taipei 101 tetejéről. Közben úgy elgondolkoztam, hogy majdnem elfelejtettem kiszállni a liftből. Minek ezeknek ennyi hűtőtorony? Mit csinálnak ezek a hűtőtornyok? Miért nem olyanok ezek, mint az otthoni hűtőgépek kültéri egységei? Utána kell járjak, de hogyan? Holnap már indulnom kell haza.
A jó kis ferdeszemű módszer bevált. Kerestem egy olyan házat, aminek nyitva van a kapuja, s fel lehet menni a tetejére, ahol a sok-sok hűtőtorony dolgozik. Mindent lefényképeztem rajtuk, címet, telefonszámot, adatot, s hazafelé, már a repülőn elkezdtem fogalmazni nekik a levelet:
- Kedves…, szeretném megismerni termékeiket, gyárukat, mikor fogadnának engem?
Válasz nem jött, még csak nem is reagáltak a leveleimre. Persze ezekkel a levelekkel már itthonról bombáztam őket. Válasz csak nem jött.
Tudtam, hogy Taipein van a világ egyik legrendesebb, legszerényebb magyarországi nagykövete. Írtam neki, segítsen, járjon közbe, hogy (addigra már kiderítettem) Ázsia egyik legnagyobb gyárának mérnökei fogadjanak, mert beleszerettem hűtőgépeikbe, hűtőtornyaikba.
Levente, a nagykövet segített. Megadták az időpontot, hogy mikor fogadnak. Repülőjegy, szállodafoglalás, újra 17 óra széken alvás a repülőn és máris ott voltam megint a helyszínen. A szállodába egy S-Class luxus Mercedesszel jöttek értem. Megadták a módját. Akkor még nem tudtam, hogy ez Leventének, a nagykövetnek, vagy nekem szól-e. Mint később kiderült, a gyárnak több ilyen luxus limuzinja van, kifejezetten azért, hogy a vendégeiket ilyennel szállítsák. A gyárban lehetett fényképezni, semmit nem dugtak el, semmire nem mondták, hogy titkos.
- Gyere utánunk, fényképezz, kis európai - gondolták - követni úgy sem tudtok, mert csak a szátok jár, de dolgozni már nem szerettek.
Sajnos, igazuk van. Bár mi büszkék vagyunk arra, hogy milyen okosok vagyunk és mennyire szeretünk dolgozni, de ez nagyon messze van már tőlük. Észre kellene végre vennünk, hogy mennyire lehagytak bennünket.
Közben reggel 5 óra lett, mindjárt indulnom kell Csillaghegyre. Hazahoztam a Thermo-ból a professzionális hőkamerámat. Ezzel még hőkamerás filmet is lehet készíteni, nem csak fényképeket. Meg kell néznem, hogy egy családi háznál hol megy el az energia, melyik az a legolcsóbb megoldás, amivel a legtöbbet lehet megtakarítani.
A szerződés-aláírásos körutamról a leírást majd a következő blog bejegyzésemben folytatom. Irány az itthoni munka.
Kategóriák: Utazások