2008. január 31.
Ma nagy megtiszteltetés ért,
|
gratuláltak a blogomhoz:
„Tisztelt Tanár Úr! Élvezettel lógok Blog-ján, tanulságos és elgondolkodtató. (Nem csak a szakmai része.) Kitartást, és jó egészséget kívánok a további "harcokhoz"!
Tisztelettel ……Imre, reménybeli ügyfele.”
Köszönöm, nagyon sok erőt ad egy pár kedves szó. Hálából hadd mondjak el egy szuper ötletet, dicsérve furmányos egészségügyünket, hogyan kell idő-, de mindenesetre nyugdíj előtt eltenni polgárait láb alól. A manusz megy, nyugdíj marad! Öreg korára látása már úgyis romlik, minek megzavarni kis pénze számlálásával.
A sok-sok idegességtől előbb-utóbb röntgenre vagy ultrahangra kell mennünk. Még ha nem is kell, akkor is küldenek. Meg van ez szervezve. A beutaló mellé kapunk egy aranyos utasítást:
„ELŐKÉSZÍTÉS HASI ULTRAHANG VIZSGÁLATHOZ
A vizsgálat éhgyomorra, telt hólyaggal történik.A megadott időpont előtt 6 órán belül nem lehet enni. A vizsgálat előtt 2 órával igyon meg 4dl csapvizet vagy szénsavmentes ásványvizet! 2 órával a vizsgálat előtt pisiljen utoljára, azután a vizsgálatig már ne menjen WC-re, hogy minél erősebb vizelési ingere legyen.”
Minden megtörtént. A gyomrom igazán éhgyomor, vízzel feltöltve. Gondosan a csapvizet lenyomtam. Igyekszem, hogy másodpercre a rendelőbe érjek, nehogy a vízszintjelzőm idő előtt túlcsorduljon. Csak ülök, csak ülök. Eljött az idő, jaj de jó, a vízjelzőm egyre feljebb szalad.
Az ajtó nem nyílik! 10 perc, 20 perc, 30 perc, egy óra is már eltelik.
Az ajtó nem nyílik. Lehet, hogy beragadt? Felkelek rozoga fehér székemről, kacsintgatok a WC felé, mert milyen jó lenne, ha már nem igazán vízzel feltöltött piros fejű tágulási tartályként kellene a rendelőben várakoznom. 1 ½ óra, már két óra is eltelt. Hogy én mit ki nem bírok?!
A vízszintjelzőm már keményen kongat, mint amikor a kocsimban a biztonsági övet nem kötöm be, a szemeim düledeznek, már azt sem tudom mit fogjak, mikor fogok mint egy hidrogénbomba, felrobbanni? Milyen közel van a WC, miért nem megyek már be? Mert három hétre előre kellett a vizsgálatra bejelentkeznem. (Vizit díj, tandíj, kinek van ideje szavazni menni?) Kivártam, megittam, mindjárt kipukkadok. Odavánszorgok a rendelő ajtóhoz, amin észreveszek egy kis aranyos cédulát.
- Elnézésüket kérjük, de a doktornőnek két helyen kell rendelnie, kicsit késik.
Jaj de jó. Deréktól fölfelé, de még jobban lefelé már minden feszül rajtam. Milyen szép dolog is az, amikor nem kell ultrahangra jönnöm és akkor megyek ki, amikor akarok. Már menni sem tudok, már felállni sem tudok.
Összeszorítom a térdem és várom a véget. Megjött a doktor. Csak két és fél órát késett.
Kipróbálták már milyen két-három órával később menni, mint ahogy kéne? Pedig nagyon jó. A nyomás egy irányból támad.
Mindez semmi. Ezek után jön az ultrahang. Be kell menni a rendelőbe, le kell vetkőzni, már sárga vízzel teli hassal le kell lefeküdni egy ágyra. Bekenik az embert valami krémmel, majd egy kis nyeles golyócskát kezdenek el az ember hasán gurigázni. Ez aztán az igazán élvezet! Amúgy is felrobbanó pocakomon órákat gurigáznak, nyomkodnak, nézik, hol spriccel ki már végre egy kis hűtővíz. Lehet, hogy ez a turbó gumi-lufi vizsgálat? Jól felfújjuk, kipróbálva, mikor durran, s emelkedik fel az ágyról a polgár, sugárhajtású repülőként szakítva át a mennyezetet? Igen, csak egy gombostű kell, s máris beindul az alhasi turbina. Huss, irány a messzeség! Nyugdíj aztán nyema, marad a kasszába! (Kár, hogy nem sokáig, mert valaki NEM nyugdíjas valahogy mindig hamar rátalál, és zsupsz! Hol volt, hol nem volt? Talán igaz sem volt. Nem probléma, jövő héten is megyünk szavazni! Elterelő hadmozdulat. Fő az igazság, nemde?)
Húúúúúúúúú……….. Túl vagyok rajta, berohanok a WC-be és már pisilni sem tudok. Te jó isten, hogyan ereszt le a pocakom? Toporgok, nem megy. Nem megy! Hova lett? Csak nem szívódott fel? Még a nadrágszíjam sem tudom becsatolni.
Értékeljék minden nap, ha időben mehetnek, simán megy és túl vannak rajta!
Ha nem bírtam volna ki, máris eggyel kevesebb embernek kellene nyugdíjat fizetni. Azért is kibírtam! Igenis 100 évig fogok élni, hogy kapjak nyugdíjat! Így is kb. 200 évig kellene élnem, hogy visszakapjam mindazt, amit nyugdíjjárulék gyanánt idáig elvontak. Csak lesz-e még, aki fizeti?
Kategóriák: Gondolatok