2010. július 13.
Minek dolgozom annyit?
Egyszer egy barátom megkérdezte:
- Mondd, mi a csudának dolgozol annyit? Minek hajtasz annyit? Megvan mindened.
Napokig gondolkoztam rajta. Tényleg minek dolgozom annyit? Minden nap már hatkor fenn vagyok. Tervezek, rajzolok vagy tanulok. Sokkal több értelme lenne lóbálni a lábam és nem csinálnom már semmit. Sokan teszik ezt még a parlamentben és a hivatalokban is, s jobban élnek ma, mint én. Akkor minek?
Rájöttem!
Amikor az embernek eljön az utolsó 3 perce, mert mindenkinek eljön, akármilyen szövegláda, lógós politikus vagy hivatalnok, sőt legyen akár milliomos vagy milliárdos, eljön nekik is. Szóval, ha ebben az utolsó 3 percben visszanézek az életemre és azt mondhatom:
- Megérte, volt értelme! - hát csak akkor van értelme.
Nem hiszem, hogy érdemeim között büszke lennék arra (ebben az utolsó három percben), hogy hány embernek nyaltam ki a hátsó felét vagy hányszor alkudtam meg, hogy egy kis előnyhöz, vagy, hogy egy kicsit előbbre jussak. Arra sem lennék büszke, hogy egy hamis szövetség élén, folyamatosan hazudoznék csak azért, hogy még többet furkálódhassak, s egy kis aprópénz reményében még több kárt okozhassak a környezetemnek, embertársaimnak.
Nehéz a mai világban, a sok szélhámos között gerincesnek lenni. Tudom. De hosszú távon megéri! Próbálják ki Önök is. Csak arra koncentráljanak, hogy az utolsó három percben azt mondhassák: életem minden másodpercének volt értelme, s arra büszke vagyok!
Sok mindenen átsegít, még azon is, ha találnék egy millió forintot az utcán és az vissza kellene adnom annak, akié. Nem az a fontos, hogy pillanatnyilag több van-e, hanem az, hogy büszke legyek az életem minden percére!
Nagyon szép munkát kaptam Teddytől. Öt török szállodánál kell kitalálnom, hogy milyen módszerekkel lehet energiatakarékossá tenni az épületek üzemeltetését. A legkisebb szálloda 80 000 m2, a legnagyobb 160 000 m2. Közel egy hetet voltam a szállodákban. 160 oldalas tanulmányban részleteztem, mit kellene csinálni.
- Hová és hány darab napelemet kell elhelyezni?
- Hogyan kell az energiaellátást a tengervízről megoldani?
- Milyen izzókra kell kicserélni a meglévő energiapocsékoló villanykörtéket (Vigyáznunk kell, mert ha elmegyünk a multikhoz, ott a legolcsóbb Kínából származó energiatakarékos világító testeket vásárolhatjuk meg. Ha körülnézünk Taiwanon, Kínában, Amerikában vagy Japánban, látjuk a gyárakban, hogy már olyan töredék energiát fogyasztó izzók is vannak, amik a hagyományos villanykörték színhőmérsékletét biztosítják, miközben tized energiát fogyasztanak).
- Milyen vertikális szélkereket érdemes használni a tengerparton?
- Hogyan lehet felhasználni a hűtőszekrények, a konyha felesleges hőjét.
- Hogyan lehet a klíma berendezésekből felszabadult hőt befogni, újra hasznosítani?
- Hogyan lehet az elfolyó, még meleg szennyvizek energiáját befogni az épület energiaellátásába?
- Hogyan lehet megszabadulni a függőségtől, energiaszolgáltatóktól?
Ezek a problémák nem csak nálunk, de az egész világon problémák.
Teddy felhívott telefonon:
- Csak nem képzeled, hogy ezt a hatalmas anyagot én lefordítom, a rengeteg szakszóval oroszra? (A szállodák tulajdonosai ugyanis oroszok. Orosz fizikusok.)
- Teddy, pedig arra nem sok esély van, hogy én fordítom le, mert a nyolc éves orosz tanulásom után csak annyit tudok, hogy Da meg Nyet.
- Ok, majd én fordítok - mondta Teddy nem nagy örömmel.
- Ja, meg még valamire emlékszem: Tavaris ucsicselnyica, ja darazsu……….- na innen már nem megy.
Akkor bátyuskám, kijössz Törökországba, eljönnek oda a tulajdonosok is, s szépen előadást tartasz nekik az elképzeléseidről.
Megérkezett a repülőjegy, irány Ferihegy. Be a csőbe. Isztambul. Átszállás. Antalya, kánikula. Kicsit késve jött az autó, ami vitt a több mint öt csillagos szállodába. Egy óra autózás, megérkeztünk. Több mint tíz étterem van nyitva a szállodában 24 órán keresztül, nem volt nehéz valami harapnivalót találni.
Reggel ébresztő. Gyomrom a torkomban. Ma találkozom a tulajdonosokkal, akiknek a három Sheraton szállodájuk mellett van Törökországban öt, Egyiptomban tíz több tízezer négyzetméteres luxus szállodájuk. Tíz órakor kellett megjelennem a kongresszus teremben, hónom alatt a számítógépemmel és az elképzeléseimmel.
Legalább öt méteres hatalmas kétszárnyú ajtó, aranyozott kilincsekkel, előtte két fekete, akiken hófehér frakk, fehér kesztyű és cilinder van.
- Biztos jó helyen vagyok? Túlélem talán ezt is, s nem felejtek el semmit?
A két fehérbe öltözött fekete kinyitja az ajtót. Benn a teremben U alakú asztal, körbe csupa-csupa, fene tudja, kicsoda. Látszik rajtuk a jólét, a gazdagság. A háttérben körbe-körbe megterítve az asztal sok-sok finomsággal. A teremben is van egy pár fekete, fehér frakkban, cilinderben.
Nem értek a ruhákhoz, a luxushoz, de érzem itt az emberek egyénként milliókat érő cipőkben, karórákban, s ruhákban ülnek. Az egész teremben csak két egyszerű ruhában ülő embert láttam. Gondoltam, ők a szálloda üzemeltetői. Az is lehet, hogy fűtésszerelők.
Az előadásom közben senki nem szólalt meg. Mindenki fagyos tekintettel nézett, úgy éreztem magam, mintha a tengerben lennék a néma halak között, akik csak néznek. Üveges szemmel néznek, meg sem szólalnak, csak néznek. Bezzeg a fűtésszerelőnek kinéző rövid gatyások egyfolytában kötekednek. Semmi nincs, amibe bele ne kötnének.
- Ez mi, azt miért, szerintünk az nem jó, milyen hülyeségeket hord maga itt össze? Tengervízre akarja kötni a szálloda fűtését, hűtését? Szennyvízből akar maga megint meleget? Bolond maga? A hűtőszekrényekből kijövő hőt akarja melegvíz készítésre használni? Mennyi hülyeséget hord maga itt össze?
- Teddy ki ez két fűtésszerelő? Nem lehetne őket kikapcsolni vagy egy kicsit kiküldeni? - kérdeztem félénken magyarul, mert Teddy fordított mindent oroszra.
- Nem - válaszolta Teddy halkan- mert ők a tulajdonosok.
- Uhhh, megint belenyúltam a méhecskékkel teli mézes csuporba - gondoltam magamban - itt sem lesz munka, örülök, ha kivisznek a repülőtérre s eliszkolhatok innen békében.
- Most ebéd! Találkozunk ebéd után - közölte röviden oroszul az egyik, idáig folyton kérdező tulajdonos.
Nehéz volt kitalálnom melyik étteremben ebédeljek. Istenem csak ne ott, ahol a szép ruhások és a tulajdonosok válogatnak majd a sok finomságból. Legszívesebben elbújtam volna a föld alá vagy jöttem volna minél hamarabb haza. A legtávolabbi étterembe mentem ebédelni. Majd, mint a jó kisfiú mentem vissza a kongresszusterembe. A szép ruhások és a tulajdonosok majdnem egy órával később érkeztek. Első szavuk volt:
- Ön elmehet, már nincs miről beszélgetnünk.
Vagyis lapátra tettek. Jó, ha épségben hazaérek, s nem lőnek le. Szépen összecsomagoltam és felmentem a szobámba. Meglehetősen magam alatt voltam. Többször átgondoltam. Mit rontottam el? Még egyszer végignéztem az anyagom. Semmit. Ha négy és fél millió dollárt ráköltenek a törökországi szállodákra, az nekik kevesebb, mint két év alatt megtérül. Ezek sem látják a fától az erdőt?
Lementem a hallba. Csak ott volt internet. Felhívtam a barátomat Moszkvában, elmeséltem neki a sztorit.
- András - mondta, miután végig hallgatott mindent - az oroszok ilyenek. Nem ugranak rögtön, belekötnek mindenbe, megrágnak mindent, de utána döntenek, nem tökölnek. Ha rosszul döntenek, akkor sem keseregnek évekig, hanem azonnal új döntést hoznak és megint teljes gőzzel abba az irányba mennek. (Nem úgy, mint a magyarok, keseregnek évekig az elmúlt időszak rossz döntésein, s addig sem csinálnak semmit.) Ne aggódj, meg fogsz tudni időben mindent.
Megtudtam. Teddy várt a hallban.
- Ne keseregj, nem csapnak agyon, nem lőnek le. Megtudsz mindent időben.
Reptér. Repülő cső, átszállás, hazaértem. Még élek. Napokig magam alatt voltam. Még egyszer és még egyszer átnéztem a tanulmányt, amit írtam. Szerintem nem rontottam el semmit. Eltelt egy hét, két hét, Teddy nem írt. Remélem, legalább őt nem bántották a nagy urak miattam. Remélem, még él.
Ma délelőtt kaptam volt tanítványomtól egy levelet, ami egy kis erőt öntött belém:
Kedves Tanár Úr!
Nem emlékezhetsz rám, mert az Ybl Főiskolán tanítottál engem 1980-81-es tanévben. Már akkor, az amerikai tanulmányutadat követően nagyon sok olyan információt kaptuk Tőled, amiből azóta is élünk. Számomra furcsa, de nagyon tetsző volt, hogy a betokosodott „oktatókkal” szemben mentél. Ma is emlékszem arra, amikor a terveket elmagyaráztad, mit miért és hogyan kell csinálni. Utólagos engedelmeddel azok, akik megmaradtunk a szakmában sokszor mondtuk, hogy figyeljétek meg, ezt a „kissrácot” irigységből úgyis kinyírják, mert a kisujjából kirázza őket.
Dolgoztam tűzoltóként is és sokszor eszembe jutottak, amikor most magukat zseniknek nevezők előbújnak különböző hülyeségeikkel, az akkori előadásaid.
Nagyon örülök, hogy az elérhetőségedet megtudtam. A mostani Alternatív Szabadegyetem előadásaidon történő részvételem nem biztos még, bár jó lenne.
A 27 éves tapasztalom során összegezve elmondhatom, hogy jó volt a padba eldőlve is figyelni az általad mondottakra, mert a víz, fűtés, belsőcsatorna szerelőknek lehetett szólni, amin meglepődtek. Büszke vagyok rá, hogy a tanítványod lehettem és további sikereket kívánok neked!
Üdvözlettel: W. G.
Talán egy-egy ilyen levél miatt érdemes annyit dolgozni, tanulni, egyáltalán élni?
Délután kaptam levelet Teddytől:
- András, küldd el a mérnökeid nevét, útlevél számát, küldöm a repülőjegyeket. Hozd ki őket mind a szállodába. Az oroszok elfogadták a tanulmányodat. Nagyon tetszik nekik, kérik a kiviteli terveket.
Megyünk mind a heten!
Igaza van moszkvai barátomnak. Nem keseregni, hanem dolgozni, tanulni és a folytonos múlton való rágódás helyett dönteni kell. Döntés után meg nincs más hátra, mint előre.
Milyen jó lenne, ha itthon is megbecsülnének minket, nem kellene külföldre menni, hogy értelmes munkát végezhessünk. Milyen jó lenne, ha itthon kamatoztathatnánk tudásunkat, és a haszon megmaradna nekünk, magyaroknak.
Kategóriák: Gondolatok