2015. május 14.

Zöld megoldás a klímában, remélem nem lesz háború….

Még egy hét sem telt el, a moszkvai utazásom után, indulnom kell egy meghívásra Svédországba. A svédországi vendéglátóm még kiutazás előtt kérte tőlem az összes adatomat. Születési idő, útlevél szám, anyja neve, voltam-e büntetve, stb. Nem igazán értettem minek ez neki, dehát megadtam. Végül is nem titok.

Megérkeztem Stockholmba a WizzAir géppel. Mondanom sem kell, kedvenc légi járatom Stockholmtól közel 80 km-re száll le. A reklámfogásként hirdetett repülőjegy ára rendkívül olcsó. A mézes madzag működik, de mire az ember beér a városba, taxival együtt többe kerül az utazás, mintha egy full szervizes, nem fapados géppel mennénk. Most azonban egy szavam sem lehet, mert a vendéglátóm fizette a szállodát és repülőjegyet is.

Taxira sem kellett költenem, mert a vendéglátó cég egyik legkedvesebb tagja várt a reptéren. Goran egyetemi tanár, a legkisebb Hyundai-jal jött. Úgy látszik, Svédországban sem az egyetemi tanárok keresnek a legtöbbet.

Az első perctől kezdve úgy beszélgettünk, mintha ezer éve ismernénk egymást. Még rövidnek is tűnt az autópályán eltöltött 80 km, úgy belejöttünk a beszélgetésbe. Kiderült, hogy kísértetiesen ugyanolyan életet élünk. Neki is a fizika volt mindig a kedvenc tantárgya, fiatal korában Kaliforniában élt, dolgozott Tokióban az egyetemen, egyetemi tanárként alternatív energiát tanít a svéd egyetemen, két gyereke van, a lánya az idősebb. Hobbyja a munkája. Szóval kísértetiesen párhuzamos életet élünk.

Mindegy, milyen nyelven beszélünk, honnan származunk, emberek vagyunk, s nem sok kell ahhoz, hogy szeretetben, békében éljünk. De ez nem mindenkinek megy.

Angol és skót barátaimmal együtt zsúfolt napok, rengeteg program várt rám Stockholmban. Ők már a szállodában voltak, mire mi Gorannal odaértünk. Este ünnepi vacsora egy hangulatos, sziklába vájt étteremben. Másnap, a bőséges reggeli után, délután háromig oktatás. Utána egy telefonközpont megtekintése, ahol a szerver szobák számítógépeit már alternatív energiával hűtik.

A második nap is hasonlóan telt, de egy még nagyobb - talán a Telecom legnagyobb rendszeréhez hasonló - épület nagyságrendekkel korszerűbb, alternatív energiával működő hűtési rendszerét mutatták meg.

Harmadik nap: bőséges reggeli, oktatás, ebéd, majd délután életem talán legérdekesebb és legizgalmasabb helyére vittek. Sokszor volt olyan érzésem, hogy innen többet ki sem engednek. Ebéd után beültünk a kocsiba, majd sziklafalak között haladva, Stockholm közepén megálltunk egy karnyi vastagságú, motoros rácsos kapu előtt. Automatikusan vettem elő a fényképezőgépem, s lefényképeztem a monstrum kaput.

• Azonnal tedd el a fényképezőgéped, itt nem szabad fényképezni - szólt rám Goran.

Gyanús is volt minden, mert a hatalmas kapu körül rengeteg kamera volt, nem is akármekkorák. Rögtön eltettem a fényképezőgépemet. A motorok elindultak, nyílt a kapu. Jött egy következő hatalmas, még erősebb vasrácsos kapu, ami nem nyílt ki, de közben a mögöttünk lévő kapu már bezárult. Ott voltunk két őrületesen erős vasrács között. Se előre, se hátra, hatalmas kamerák között, amik mind minket néztek.

• Hú, de borzasztó lehet, amikor a Sing Sing börtönbe a későbbiekben hosszú távon bennlakó így érkezik meg a vasrácsok közé. Ki már nem, csak be, s ki tudja, mikor ki? Remélem, megúszom azt a fényképezést, amit még a kapu előtt csináltam, s kijutok egyszer innen - gondoltam.

Mellesleg még mindig nem tudtam, hová is jöttünk. Kezdtem aggódni, miért is kellettek az adataim. Lehet, hogy régebben valamit rossz fát tettem a tűzre, s most jött el a büntetésem? Nagyon reméltem, hogy megúszom ezt is. Minden átfutott az agyamon, mi lesz, ha itt kell töltenem hátralevő napjaimat. Bár már négy börtönbe terveztem fűtést, hűtést, de ott biztos voltam benne, ha nem rontok el semmit, időben kimehetek.

Miért is hívtak engem ide? Azért, hogy nézzem meg a világ egyik legkorszerűbb “zöld”, alternatív energiával működő hűtési rendszerét, amivel Svédországban adatbankokat, telefonközpontokat, szerver központokat hűtenek. Mit keresünk akkor két vasrács és egy csomó vizslató kamera között?

Az első két napon több hatalmas telefonközpontot mutattak meg, ahol a hagyományostól eltérő, 60-80%-kal kevesebb energiával működő rendszereket láthattam. Zseniális ötletek, zseniális berendezések. Nekünk vajon ezek miért nem jutnak eszünkbe? Miért hűtjük sok pénzért, hagyományos, ósdi berendezésekkel, sok-sok pénz kidobása mellett a számítógép termeket? Nagyon hálás voltam a vendéglátóimnak, hogy megint egy új, zseniális technológiát tanulhattam tőlük, de mit jelent a harmadik napon a börtönbe történő beszállításom? Megmutatták, s ha már mindent tudok, jobb, ha becsuknak ide?

Kinyílt a második rács. Meglehetősen meredek, de nagyon széles, sziklába vágott úton haladtunk lefelé a kamerák között. Nem akármilyen keskeny út volt a sziklákba vájva, két hatalmas kamion egymással szemben simán elfért volna a meredek, sötét úton, ami 30 méterrel vezetett a tengerszint alá.

Vendéglátóm mosolyogva figyelte a hatást. Belőlem már minden kiszállt, s nem sok kellett ahhoz, hogy a gatyám tele legyen vele.

Megérkezünk egy újabb vasrács elé, ahol kocsival már nem lehetett tovább menni. Ki kellett szállnunk az autóból, amit a sziklába vájt, erre kijelölt helyen, két kamera között kellett hagyni. Innen már csak gyalog lehetett tovább menni. A repülőtérihez hasonló vizsgáló kapun kellett keresztül mennünk azzal a különbséggel, hogy előttem, mögöttem közben bezárult a vasrács, s az egy négyzetméteres területet akkor hagyhattam el, ha a millió infra- és egyéb, fogalmam sincs milyen kamera csontig átvilágított.

• Kijutok valaha innen? Minek vagyok én itt? Rám jött a menekülhetnék, de a sok vasrács után már nem volt más hátra, mint előre a sötétbe.

Méteres csövek, kamerák, infralámpák, hatalmas vasajtók, irgalmatlan zárszerkezetek, biztonsági rendszerek, kábelek, riasztórendszerek, kamerák között mentünk a sziklába vájt termekben egyre és egyre beljebb.

• Elő ne vedd a kamerád - szólt rám Goran - mert egyikünk sem megy ki soha innen.

Érezte, hogy viszket a tenyerem, s nagyon fényképeznék, mert ilyet még csak a filmekben, vagy még ott sem láttam. Kiderült, hogy ahová bevittek, az nem más, mint a svéd kormány óvóhelye, ahol egy esetleges nukleáris támadást is túl tudnak élni. Itt is a rendszer számítógép termeit mutatták meg, ahol a szabadalmuk szerinti geotermikus energiát hasznosító hűtési rendszer működik. A rendszer zseniális, remélem, nálunk is sikerül majd elterjeszteni.

Miközben a város nagyságú bunker rendszerből rácsról rácsra a felszínre jöttünk, végig szaladt az agyamon, hogy egy hete még a nagy ünnepség előtti masírozást tanuló katonák között Moszkvában voltam, most meg a svéd kormány bunkerjében vagyok.

Ahogy a híreket olvasom, Norvégia légterét rendre megsértik orosz, nukleáris fegyvereket is szállítani tudó repülőgépek, amiért a norvégok belefogtak - sok-sok pénzt elköltése mellett - a védelmi rendszerük kiépítésébe. A svédek meg sziklába fúrják magukat, hátha ott pár hónappal túlélnek egy nukleáris támadást.

Miért nem férnek az emberek a bőrükbe? Mindenkinek csak egy élete van, s annyi szép hely és dolog van a világon.

Ja, és majdnem elfelejtettem. Svédországban a „databankok”, telefonközpontok, speciális szerver központok rendkívül energiatakarékos hűtési rendszerét mutatták meg, amit majd itthon is terjeszthetünk, szakembereknek bemutathatunk.

Kategóriák: Energia megtakarítás, Utazások

2015. április 21.

Adalék Moszkvához, már megint a Ferihegy várójában ülök…

Nagyon jól éreztem magam Moszkvában. Tárgyalás, egyeztetés, kedves, nagyon kedves emberek.

Első nap, amikor nekiindultam a városnak, még nem tudtam, hogyan kell a metróra jegyet venni. Arra gondoltam, biztosan valami múlt századbeli módon több jegyet kell vennem, vagy talán bérletet, amihez még fényképet is kell valamilyen orosz nyelvű fotóautomatában csináltatnom. Megkérdeztem egy embert a metro bejáratnál, mit hogyan kell csinálni.

• Nem beszélek angolul - mondta oroszul, legalább is gondolom, mert én meg nem beszélek oroszul.

Viszont rögtön az utcán elkezdte kérdezgetni az embereket, hogy ki beszél angolul. Megint csak olyanokat kérdezett meg, akik nem tudtak, de azonnal, kérés nélkül beszálltak a keresésbe. Végül már több mint tízen kerestek az utcán egy angolul is tudó oroszt. Megtalálták, körbekerítették, és oda hozták hozzám. Nem nagyon kellett mellesleg bekeríteni, mert mosolyogva jött magától is.

• Egy hétig szeretnék itt utazgatni, hogyan kell bérletet csináltatni? - kérdeztem tőle.
• Nem kell semmi különöset csinálnia - válaszolta kedvesen, miközben körülöttünk a több mint tíz, a keresésben résztvevő orosz toporgott, drukkoltak, hogy minden megértsek, rendben legyen minden és magukban talán most határozták el, hogy ők is megtanulnak majd angolul - szóval csak menjen oda a pénztárhoz, vegyen nagyságrendben 300 rubelért egy plasztik kártyát, amit mindig, amikor bemegy és amikor kijön, hozzá kell érintenie a metróállomásnál elhelyezett érintőképernyőhöz. Ekkor a kapu kinyílik és maga egyszerűen átmegy rajta.

A fenébe, ehhez nem kellett volna ennyit kérdezősködnöm, mert minden normális városban - Párizsban, Londonban, Hong Kongban, Tokyoban, Dubaiban, stb. - is így működik a metro. Csak nálunk kell fehér hátteres fényképes bérlet, amit a metroállomásoknál lehet jó drágán csináltatni.

Bárki, aki ezt, az otthoni metro-fotógéppel készített, „jól sikerült” képpel ellátott bérletet látja, kapásból tíz évet adna a tulajdonosának egy fegyházban. Nem beszélve arról, hogy ezt fel kell mutatnia a bejáratnál álló, a borzasztó fényképekre is sok esetben hasonlító Kerberoszoknak.

Hurrá, éljen a múlt század! Munkát kell adni az embereknek, nőjön a statisztika, be kell állítani őket a mozgólépcső elé a huzatba. Az állam sokszorosan jól jár. Nem kell korszerű beléptető rendszert csináltatni a metro megállóknál. A munkanélküli statisztika javul, mert minden megállónál 4-8 ellenőr lődörög, zsebre tett kézzel, gyanakvó szemmel figyel, vagy nem figyel, akik persze a folyamatos huzattól hamarabb meghalnak, így nyugdíjat is kevesebbet kell majd fizetni. 

Két napja jöttem haza Moszkvából, s már megint a repülőtéren ülök. Most irány Skavsta. Itt egy olyan hőszivattyú gyárat látogatok meg, ahol több száz kilowattos hőszivattyúkat, energiatakarékos hűtő-fűtő berendezéseket gyártanak. Ezt az utamat, hála a jó Istennek és Hurrynak, nem én fizetem. Az a skót barátom, aki már több munkát szerzett nekünk Skóciában és Angliában, kiterjesztette a hálóját Svédországra is, de az is lehet, hogy majd ilyen rendszereket kell terveznünk Angliában is.

Régen annyi munkám volt, hogy Budapesten kívül sem vállaltam munkát. Most hol itt, hol ott vagyok a földgömbön. Ha jó kis kormányunk nem üldöz el 500 ezer embert - épp azokat a fiatalokat, akik itthon építkeznének, mert lakásra van szükségük - talán ma sem kellene ennyit utaznom.

Ülök a reptéren. Ennyi rendőrt, biztonsági őrt még nem láttam. Eddig kétszer nézték meg a csomagomat, már a kutya is körbe szagolt. Remélem, nem robbanunk fel. Még olyan sok tervem van.

A büfénél ülök, várni kell a gépemre. Előttem, mögöttem vallásos, kaftános, fiatal zsidó gyerekek. A sok biztonsági ember biztosan miattuk van itt. Kivétel nélkül mindegyik jóképű, szakállas, mosolygós, fejükön a kis sapka, derekukon madzagok.

A munkám miatt (keresem mindenhol azokat a berendezéseket, amelyekkel a legtöbb energiát lehet megtakarítani) érdekes az életem. Egyik nap oroszokkal, másik nap zsidó srácokkal reggelizem a reptéren, s délután már svédekkel vacsorázom Stockholmban. Tegnapelőtt egy aranyos kis türkmén taxisofőr vitt ki a moszkvai reptérre, vele is jót beszélgettünk, „kézzel-lábbal”.

Mindegyikük ember, nagybetűvel EMBER, s ha pozitívan közelítünk hozzájuk, mosolyt, kedvességet, emberséget kapunk tőlük. Próbálják ki Önök is. Rövid az élet, inkább éljenek szeretetben, mint folyamatos irigységben és gyűlöletben.

Megtanultam még egy fontos dolgot az oroszoktól: Soha nem a múlton rágódnak, csak előre akarnak haladni. Elhatároznak valamit, s azonnal elindulnak az úton. Ha rosszul döntöttek, nem keseregnek, hoznak egy új döntést, s az új úton azonnal megint elindulnak.

Kategóriák: Utazások, Gondolatok

2015. április 15.

Itt ülök Moszkvában, egyre lejjebb...

Tudják-e, mi a különbség aközött, hogy nő vagy férfi vásárol műszaki berendezést?

A nő, miután hazavisz egy műszaki cuccot, gondosan elolvassa annak leírását, akár többször is. Majd kezébe veszi, elrontja, eldobja, s megnyugtatja magát, hogy nincs is rá szüksége. A férfi nem olvas el semmit, félredobja a műszaki leírást, majd a frissen vásárolt szerkezetet kezébe veszi, rögtön elrontja, majd megjavítja, és sok-sok évig használja.

Ezt éreztem én is, amikor vasárnap megérkeztem a moszkvai szállodába, ahol csupán két hölgy volt, a recepciós és a takarítónő. Nem javítanak, rögtön cserélnek.

Először az ötödik emeleten kaptam szobát, ahol a hűtőszekrény olyan zajos volt, mintha egy T34-es tank motorját felejtették volna benne.

• Nyet rabotajet my szoba, brrrr, brrr, brrr - mentem le a recepcióra.

A recepciós először bambán nézett rám, miért brummogok a pultja előtt. Majd a takarítónővel kettesben felmentünk a szobába. Az istenverte hűtőszekrény épp nem működött. Éppen akkor nem működött!

• Rajtam nem fogsz ki, még a végén hülyének néznek és feleslegesen brummogtam a recepción - gondoltam magamban-, és alacsonyabb hőmérsékletre állítottam benne a kapcsolót. Rögtön beindult a benne működő harckocsi.
• Hm, hm, hm - motyogott a takarítónő, majd mutogatta, hogy kövessem.

Mentünk vissza a recepcióra. Valamit mondtak egymásnak, majd kaptam egy másik szobakulcsot, most már egy szinttel lejjebb, egy negyedik emeleten lévő szobában.

Egy szoba, ahol a hűtőszekrény csöndben van. Kiderült, hogy rossz, azért nincs hangja. Nem baj, úgy sem teszek bele semmit. Már nagyon álmos vagyok.

• Jót fürdök, azután megyek aludni, mert a “kedvenc” járatomhoz, a WizzAirhez már éjjel 2-kor fel kellett kelnem.

Gondosan, ahogy kell, a bőröndből mindent a polcokra, öltönyömet, kabátomat a vállfákra tettem. Nem tudok elaludni, amíg nincs körülöttem rend. Rossz szokás? Talán. Mindent elrendeztem, most már csak egy jó zuhanyozás és utána alvás.

Turbó szuper zuhanyfülke, benne mindenféle hókuszpók. Középen, derékmagasságban, egy ismeretlen váltócsappal lehet kiválasztani (persze cirill betűkkel felírva), hogy éppen honnan ömlik rád majd nagy sugárban a víz.

Először a víz hátbatámadott, persze, jó hideg volt. Mire végre kifolyt a hideg- és megjött a melegvíz, rájöttem, hogy a hasba vagy hátba támadó vízsugárral nem az igazi zuhanyozni. Váltottam a csapon, ettől viszont teljes gőzzel kezdett el ömleni a hidegvíz a fejemre. Ugrottam is akkorát, mint egy nikkelbolha. Harcolva a vízsugárral, lepecáztam a hosszú tömlő végén lévő, jó magasra helyezett zuhanyfejet, mondván, azt majd végre oda tudom irányítani, ahova a kedvem tartja, és nem ahova éppen a zuhanyfülke akarja.

Lassan már nem volt más vágyam, csak annyi, hogy a víz a tömlő végén lévő zuhanyfejen és ne máshol folyjon ki, s ne hideg, hanem meleg legyen végre. Szerencsémre a tömlő már a kezemben volt, amikor nagy nyomással a zuhanyfej elrepült a végéről. Durrant jó nagyot, még jó, hogy nem csinált kárt, mert rögtön vehettem volna a szállodának egy új zuhanykabint.

Befejeztem a melegvizes zuhanyozás helyetti, a hidegvíz elleni ugrálást, megtörölköztem, felöltöztem, s kezemben a zuhanyrózsával megjelentem megint a recepciós hölgy előtt.

• Brrr, brrr, brrr?- kérdezte, miközben rám nézett.
• Da, brr, brr, huss - válaszoltam oroszos kézzel-lábbal, miközben mutattam, hogy repült a zuhanyfej.

Hosszas magyarázkodás után végre megértette, hogy nem én szereltem le a zuhanyrózsát, hanem az magától döntött úgy, hogy lelövi azt, aki nem ugrik el időben előle.

• Ok, ok - mondta, mellesleg egy szót sem értettem belőle, s nagy gőzzel mutogatott a recepciós pult előtti fotelba. Csak nem a políciát hívja, hogy szétszedtem a szállodát?

20 percet kellett a fotelban üldögélnem. Kiderült, hogy az újonnan kapott, most már (egyre lejjebb) a harmadik emeleten lévő szobát előbb még ki kell takarítani. Olyan fáradt voltam, hogy a hideg vizes ugri-bugri hatása 10 perc után elmúlt, s már majdnem elaludtam a fotelban, mikor a takarítónő közölte, hogy költözhetek - egy órán belül már harmadszor - a meglepetésmentes, négy csillagos szobába.

Most már óvatosan nyitottam ki az ajtót. Vajon itt mi vár rám? Itt már majdnem minden rendben volt. Az is igaz, közben kezdtem alább adni az igényeimből.

A szobában nagyon meleg, plusz 26 fok volt. Bekapcsoltam a hűtést, ami várakozásom ellenére, rögtön, halkan el is kezdett működni. Rövid idő alatt felfűtötte (nem hűtötte) a szobát 30 fokra. Feladtam. Ha ez így megy egyre lejjebb, előbb-utóbb az utcán kötök ki. Átláttam a helyzetem, fene egye, ez legyen a legkisebb problémám. Inkább szellőztetek, és a klímát többet nem kapcsolom be.

Gyanútlanul kinyitottam az ablakot, és akkor jött az igazi meglepetés. Kiderült, hogy a szoba ablaka egy 4x4 sávos autópályára néz. Lassan kezdett semmi sem érdekelni. Annyi baj legyen, éjszaka talán az autósok is alszanak. De nem. Ezek 24 órában autóznak.

Hát ez van. Meg kell tanulnom zajban aludni, de legalább tudok zuhanyozni, s talán nem kell Moszkvában elszenvednem a zuhanyrózsa általi halált.

Lehet, ha a másodikon kapnék egy szobát, az jobb lenne? Elképzelhető, de már nem kockáztatok.

Kategóriák: Utazások

2015. március 11.

Hűtőtorony

A napelem gyár tetején találtam néhány napelemet, hűtőtorony viszont ott is volt,nem is egy, a háttérben

Reggel 4 óra. Nem tudok aludni. Még nem álltam vissza az itthoni menetrendre. Múlt héten Bangkokban, Hongkongban és Dubaiban voltam. Nem sok időm volt egy-egy városra, de nem is azért mentem, hogy ott turistáskodjak. Szerződést kellett aláírnom.

Ezeket az országokat, városokat már többször bejártam. Mindegyik közel 100 évvel van előttünk. Sajnos, ez nem vicc, ez a rideg valóság.

20-30 évvel ezelőtt ferdeszemű turistákat csak úgy lehetett nálunk látni, hogy fényképezőgéppel a kezükben, alibiként a kedvesüket a fénykép valamelyik sarkába téve, mindent fényképeztek. Vitték az ötleteket, otthon megépítették, hozzátéve a saját ötleteiket. Elhúztak több mint 100 évvel.

Rongyrázás helyett, már több mint tíz éve nekünk kellene fogni a fényképezőgépet és lopni el az ő ötleteiket. Épp ideje lenne, hogy elkezdjünk legalább kullogni utánuk. Keleti nyitás? Déli nyitás? Ezeken a kinyitott kapukon még az is kifolyik, amink idáig volt.

Jó régen volt már, amikor az épületgépészetet kezdtem. Álltunk, mi vállalkozók, szép libasorban egy akkor nagyon gazdag ember előtt. Mögöttem egy, azóta már Kossuth-díjas belsőépítész, előttem egy bádogos. Mindegyikünknek meg kellett mondani, mit mennyiért vállalunk.

Az udvaron rengeteg rézlemez a tetőfedéshez, luxus Mercedes, amivel a tulaj érkezett. Gondolta a bádogos: van itt pénz, itt most nagyot fogok kaszálni. Közel kétszer annyit mondott, mint ami reális lett volna.

A milliomos rátette a kezét a vállára, és azt mondta:

• Drága uram. Nem azért vagyok milliomos, mert hülye vagyok. Szedje össze a cókmókját és húzzon el innen, de nagyon gyorsan.

Ezt azóta sem tudom elfelejteni. A milliomos talán már nem is él, de ez az egyetlen mondata azóta is a fülembe cseng.

Kedves, magukat okos politikusnak nevező urak, mikor értik már meg végre, hogy ezek az országok (Thaiföld, Taiwan, Singapur, Azerbajdzsán, Szaúd-Arábia, Arab Emirátusok, Törökország) nem azért lettek olyan gazdagok, mint amilyenek, mert hülyék és bedőlnek a mi jobbra-balra nyitásunknak. Igen, van olajuk. Van mit eladniuk és azt el is adják, de a pénzt már alternatív energiás beruházásokra költik. Nem a napelemeket adóztatják meg, mint ahogy azt az okos urak teszik.

• Nekünk nincs mit eladnunk? Nekünk pávatáncot kell járnunk?

Nem uraim, nem pávatáncot kell járni, mert a páva is csak addig billeg a színes farkával, amíg levágják.

Pár hónappal ezelőtt Szaúd-Arábiában jártam. A benzinkútnál átszámítva 35 forint volt egy liter benzin, a közértben az ivóvíz 120 forintnak megfelelő riyals (ottani pénz) volt.

Nézzünk csak körbe az országban! Nekünk nincs semmink? Nekünk nincs mit eladnunk? Pávatánc helyett össze kellene szedni a rengeteg édesvizünket, amitől lassan megfulladunk, s máris lenne mit eladnunk!

A gazdag nem azért gazdag, mert hülye. Ezt a mondatot meg kellene tanulnunk. Az azeriakkal is stratégiai szerződést kötöttünk. Kétszáz azeri diák jöhet hozzánk egyetemre ingyen tanulni. A fiamnak félévente 150 000 forintot kell fizetni a Műszaki Egyetemen. Ez normális? Küldjem el a gyereket először Azerbajdzsánba, hogy szerezze meg ott az állampolgárságot, s akkor majd ingyen tanulhat a magyar egyetemeken? Tényleg azt hisszük, hogy majd adnak nekünk ingyen olajat? Eszük ágában nincs. Nem azért élnek büdös, szürke, olajjal átitatott földön, hogy a hasznukat nekünk adják. Egy hétig voltam Bakuban. Úgy éreztem magam, mintha olajos rongyokba lennék becsavarva. Mindenhol olajszag, olajjal átitatott szürke föld. Azon a néhány növényen is csodálkoztam, hogyan tud ott életben maradni.

Szerintem az azeriak nem azért élnek ott az olajbűzben, hogy a hasznukat nekünk adják. Pénzt, sok pénzt akarnak érte és majmolják Dubait, amit utol akarnak érni. Nem lesz könnyű, 100-150 évvel elhúztak.

Visszatérve a múlt heti utamra, mit is kerestem én egy hét alatt Bangkokban, Hong Kongban és Dubaiban?

A történet régi. 30 évvel ezelőtt megfogadtam, hogy csak onnan vásárolok, csak olyan terméket tervezek be, amit először megnézek, hogy hol és milyen körülmények között gyártanak, látom a tervezők asztalát, a kereskedők szobáját.

Ezért aztán többször voltam Taipein, Taiwan fővárosában is, napelem gyárakban. Miután több taiwani napelem gyárat végiglátogattam, felmentem a világ harmadik legmagasabb épületének tetejére, hogy onnan körbenézve láthassam: vajon hány napelem van fenn a tetőkön, a napelemek országában? Mit gondolnak mennyi volt? Egy sem! Viszont hűtőtornyokkal úgy meg voltak rakva a tetők, hogy nem lehetett látni tőlük a házak tetejét.

A gyorsjárású lift gyorsan lehozott a Taipei 101 tetejéről. Közben úgy elgondolkoztam, hogy majdnem elfelejtettem kiszállni a liftből. Minek ezeknek ennyi hűtőtorony? Mit csinálnak ezek a hűtőtornyok? Miért nem olyanok ezek, mint az otthoni hűtőgépek kültéri egységei? Utána kell járjak, de hogyan? Holnap már indulnom kell haza.

A jó kis ferdeszemű módszer bevált. Kerestem egy olyan házat, aminek nyitva van a kapuja, s fel lehet menni a tetejére, ahol a sok-sok hűtőtorony dolgozik. Mindent lefényképeztem rajtuk, címet, telefonszámot, adatot, s hazafelé, már a repülőn elkezdtem fogalmazni nekik a levelet:

• Kedves…, szeretném megismerni termékeiket, gyárukat, mikor fogadnának engem?

Válasz nem jött, még csak nem is reagáltak a leveleimre. Persze ezekkel a levelekkel már itthonról bombáztam őket. Válasz csak nem jött.

Tudtam, hogy Taipein van a világ egyik legrendesebb, legszerényebb magyarországi nagykövete. Írtam neki, segítsen, járjon közbe, hogy (addigra már kiderítettem) Ázsia egyik legnagyobb gyárának mérnökei fogadjanak, mert beleszerettem hűtőgépeikbe, hűtőtornyaikba.

Levente, a nagykövet segített. Megadták az időpontot, hogy mikor fogadnak. Repülőjegy, szállodafoglalás, újra 17 óra széken alvás a repülőn és máris ott voltam megint a helyszínen. A szállodába egy S-Class luxus Mercedesszel jöttek értem. Megadták a módját. Akkor még nem tudtam, hogy ez Leventének, a nagykövetnek, vagy nekem szól-e. Mint később kiderült, a gyárnak több ilyen luxus limuzinja van, kifejezetten azért, hogy a vendégeiket ilyennel szállítsák. A gyárban lehetett fényképezni, semmit nem dugtak el, semmire nem mondták, hogy titkos.

• Gyere utánunk, fényképezz, kis európai - gondolták - követni úgy sem tudtok, mert csak a szátok jár, de dolgozni már nem szerettek.

Sajnos, igazuk van. Bár mi büszkék vagyunk arra, hogy milyen okosok vagyunk és mennyire szeretünk dolgozni, de ez nagyon messze van már tőlük. Észre kellene végre vennünk, hogy mennyire lehagytak bennünket.

Közben reggel 5 óra lett, mindjárt indulnom kell Csillaghegyre. Hazahoztam a Thermo-ból a professzionális hőkamerámat. Ezzel még hőkamerás filmet is lehet készíteni, nem csak fényképeket. Meg kell néznem, hogy egy családi háznál hol megy el az energia, melyik az a legolcsóbb megoldás, amivel a legtöbbet lehet megtakarítani.

A szerződés-aláírásos körutamról a leírást majd a következő blog bejegyzésemben folytatom. Irány az itthoni munka.

Kategóriák: Utazások

2015. február 15.

Irány a világ elvarázsolt része - 2.

Hurry elküldte a repülőjegyet. Csupán két napra kellett kimennem Edinburghba, Skócia meseszép fővárosába.

Hurry várt a repülőtéren, a “parkolóban”.

Megérkeztem. Mondanom sem kell, annyi autót és parkolót nem láttam még életemben, mint ott a “Parkolóban”. Melyik parkolóba menjek? Mit csináljak?

Föl-le rohangáltam az autók és a különböző betűkkel jelölt parkolók között. Szerencsére csak a száz éve magammal hurcolt gurulós bőrönd volt nálam, aminek a kerekeit már megint elfelejtettem megolajozni.

Mint egy mentőautó rohangáltam - guruló bőröndöm kerekeinek éktelen visítása mellett - a különböző parkolók között. Már csak a fejemről hiányzott a kéken villogó lámpa, hogy mindenki rám figyeljen.

Egy idő után meguntam a rohangálást. Kicsit smucig vagyok, megszakad a szívem, amikor telefonálnom kell Skóciából Skóciába. Mert a telefontársaság természetesen gondoskodik arról, hogy a hívásom Budapesten keresztül érje el a tőlem maximum 50 m-re lévő emberkét. Mégsem volt más választásom, jó sok pénzért felhívtam. Tévedtem, Hurry tőlem 10 méterre állt.

Beültünk az autóba, irány a balra hajts Edinburghban. Két, alumíniumból készült lófej mellett mentünk el, amit Hurry büszkén mutatott meg. Fél óra autózás után bekanyarodtunk az irodája elé. Aranyos kis iroda, sok-sok aranyos fiatal mérnökkel.

- As you know… - kezdte Hurry angolul, de én most folytatom magyarul - Láttam azt a mesterséges tó köré épített 38 lakásból álló geotermikus “BASEES”* falut, amit Pécelre terveztél. Ugyanolyat akar itt egy skót milliárdos is, csak 197 épületet szeretne telepíteni a tó köré, s szeretné, ha ti terveznétek meg.

Nagyon örültem ennek a megbízásnak, mert szerintem ez a jövő lakótelepe, a jövő életformája. Mindenki úgy érzi magát a saját lakásában, mintha nyaralóban lenne. Remélem, még sok országba tervezhetünk hasonlót.

* “BASEES”= “Beautiful And Super Energy Efficient” = “Gyönyörű és szuper energiatakarékos" épület vagy épület csoport.

Kategóriák: HŐSZIVATTYÚ, Utazások

2014. október 30.

Irány a világ elvarázsolt része

Egyeztetés Edinburghban

Nem sokat voltam otthon, kerek két napot. Ez épp elég volt ahhoz, hogy átvegyem a leveleim, kifizessek egy pár számlát, s kész. Irány megint a repülőtér, most az ellenkező irányba.

Ezt az utamat egy megrendelőmnek köszönhetem. Csabának, aki három éve beállított hozzám:

• Szia, András. Szeretnék építeni egy lakótelepet, de olyat, ami még nincs Európában. Nehéz most eladni a lakásokat, ezért valami olyat kell kitalálni, ami ha elkészül, azonnal megveszik.
• Mire gondolsz? Űrhajó bázis legyen vagy olajkút legyen a közepében, ami a lakóknak pénzt termel?
• Ne hülyéskedj.
• Miért? Nem is olyan messze innen, Azerbajdzsánban és Kazahsztánban így van. Építenek egy olajkutat a kertben, s amikor az már minden csepp olajat kiszipkázott a kertből, a kutat odaadják a szomszédnak, s a kitermelt pénzből egy felhőkarcolót építenek a helyére.
• Nem, nem. Én valami egyszerűbbre gondoltam. Szerintem jó lenne, ha egy nagy uszoda lenne a közepén és arra néznének a lakások.
• Az uszoda nem jó - válaszoltam rögtön - az csak a megnyitón lenne tiszta. Utána mindenki nekiállna azon veszekedni, ki mit pottyantott bele és ki takarítsa ki. Szerintem sokkal jobb lenne egy hatalmas mesterséges tavat tenni az épületek közé. Ha minden lakás, egy kis előkerttel a tóra nézne, amiben persze halak is úszkálnának, mindenki úgy érezné magát a lakásában, mintha nyaralna.

Három hét kellett Csabának, mire megemésztette. Majd vigyorgó képpel megjelent az irodámban:

• Halastó lesz az épületek között.
• Persze a halastó még nem elég ahhoz, hogy a recesszió ellenére a lakásokat egy perc alatt el tudd majd adni - válaszoltam neki.
• Mi kell még hozzá? - fagyott le a mosoly az arcáról - mit nem találtam még ki?
• Mintha a halastavat te találtad volna ki - gondoltam magamban - Ülj le Csaba, elmondom.

Hallgatott, hallgatott, homlokán a bőr egyre sűrűbb lett, majd felvilágosodott, felugrott és a kezembe csapott:

• Rendben, csináljuk. De aztán jól működjön nekem, mert ha a lakásokat nem tudom eladni, mind neked kell megvenned.

Szuper kis mérnök csapatommal nekiálltunk tervezni. Mesterem, Péter, akitől a szakmát tanultam, nagy kedvvel állt neki a feladatnak. Ennek a projektnek természetesen ő lett a vezető tervezője.

A projekt elkészült. Minden úgy épült meg, ahogy azt kitaláltuk.

Az épületek között egy nagy mesterséges tó. A lakótelepre a gáz már nincs is bevezetve. Az épületek körüli terület vízszintesen 1,5 m mélységben (nem 100 m-es szondákkal, mert az drága) be lett csövezve. Mind a 32 lakás (most már 2 éve) csak nap-, föld- és a tóban nyáron felhalmozott energiával, egy AlphainnoTec professzionális hőszivattyúval fűti az épületeket. Nagyságrendekkel olcsóbban, mintha azt gázkazánokkal tenné.

A lakásokat recesszió ide, recesszió oda, három hónap alatt adta el Csaba.

Nos, hát ezért ülök itt most én Edinburghban, Skócia fővárosában, egy aranyos kis szállodai szobában. Mert egy skót vállalkozó meglátta a projektet és egy szintén mesterséges tókomplexum köré 197 épületből álló lakótelepet akar velünk terveztetni. Milyen jó lenne, ha otthon is rájönnének, csak ilyen lakásokat szabad tervezni.

Köszönöm Csaba!

Az ember fejében van a hangszer, de ahhoz, hogy a zene kijöjjön belőle, aktuális helyen az adott "gombot" meg kell valakinek nyomnia rajta.

A péceli lakótelepről sok információt megtalál Ön is a következő oldalon: thermo.hu/referenciak

Mára abba hagyom az írást, mindjárt jönnek értem, visznek a helyszínre, hogy ma mindent együtt kitaláljunk.

Kategóriák: HŐSZIVATTYÚ, Utazások

2014. október 25.

Irány az olajváros, hátha szerencsével járok!

Kerti törpe helyett, olajkutak billegnek a kertekben

Irány a repülőtér, két órával előbb kell kinn lenni.

Már megint nem tudtam a Wizzairt kikerülni. Nem szeretem őket, mert játsszák, hogy olcsók, de mire egyszer felül az ember a gépre, többször ültetnek fel a ravaszságaikkal. Ha egy kicsit nagyobb a csomag, fizetni kell, ha a csomag egy kicsit nehezebb, fizetni kell és így tovább. Végül ugyanannyiba kerül, mint akármelyik légitársaság, de az úton csak sok pénzért adnak szendvicset vagy ivóvizet.

Nem találtam jobbat, belementem megint. Sokkal kisebb székek, szűkebb hely a lábnak. Fontos, hogy ne tartson sokáig, mert az ember úgy megmerevedik, hogy ki sem tud szállni a gépből. Három és fél óra szenvedés. Nem tudom, mit csinálhat a gépen az, aki 180 cm-nél magasabb? Lehet, hogy a repülés végén feszítővassal kell a két üléssor közül kivágni?

Megjöttünk, nagyon szépen szállt le a gép. Taps. Ez a minimum a pilótának, aki lehet, hogy ugyanolyan kis széken ül elől, mint mi hátul. Kinyílnak az ajtók, lehet kimenni. Három és fél óra nem hosszú egy csőben, de egy ülésnek nevezett satuban, hát az nem semmi.

Kinyílnak az ajtók. Olajszag a levegőben.

Minden országban, amikor megérkezem, először a taxis maffiával találkozom. Kikerülhetetlenek. Borzasztóak. Nem lehet tőlük megszabadulni. Alapszabály: ne dőlj be az első taxisnak. Menj ki oda, ahol a taxik sorban állnak. Akármilyen árat mondanak, csak a felét fogadd el, de azt is több taxistól kérdezd meg a sorban. Ha egy kicsivel kevesebbért sikerül megalkudnod, mint a fele, nagyon már nem csaphatnak be.

Még egy jó tanács: mielőtt beleülnél az így kiválasztott taxiba, előtte fényképezd le a rendszámát. Ezen ugyan elcsodálkozik a sofőr, de kisebb az esélye annak, hogy nagyon átver.

Hajnalban érkeztünk a szállodába. Ja, még annyit a Wizzairről, hogy többnyire éjszaka repül, a célországba hajnalban ér oda, hogy még nehezebb legyen eligazodnia szegény túristának.

A szoba szép, az ágy nagy, ablaka a tengerre néz. Kinyitom az ablakot, megcsap a tengeri levegő. A tenger morajlása hamar álomba ringatott.

Délután ébredtem fel, irány a város. Jobbra, balra, szinte minden kertben olajkutak himbálóznak. Mit nem adnék, ha az én kertemben is egy ilyen kicsi billegő olajkút termelné a pénzt, és nem kellene éjjel-nappal rajzolnom, terveznem, hogy meglegyen a betevő falatom.

Építkezések, daruk, munkagépek, munkaárkok mindenhol. Egy-egy gödör mélyén látni a fekete aranyat, az ott maradt, de már nem hasznosított olajat. Olajszag mindenhol, a föld sötétszürke. Az utakon jól megférnek egymás mellett a Zsigulik, a Bentlyk, a legdrágább Mercedesek, Lamborginik, Toyota Landcruiserek, de van bőven ezer éves Lada, Volga és még Csajka is.

A tömegközlekedés ingyen van. Felszálltam egy zsúfolásig megtelt autóbuszra. Kezemben a helyi pénzzel jegyet akartam venni. A buszsofőr bambán nézett rám:

• Pénzt akar váltani?
• Nem. Jegyet akarok venni.
• Mi az a jegy? - kérdezte nagyon, nagyon furcsa tekintettel.
• Hát menetjegy. Itt nincs olyan?
• Nem uram. Itt nincs olyan furcsaság, mint amit maga kér. Foglaljon helyet.

A sok-sok kis fekete emberke furcsán nézett rám. Nem forszíroztam tovább a jegyvásárlást.

A busz teljes gőzzel elindult az őrületes, több sávon hömpölygő autóözön közé. Balra a hegytetőn épülnek a hatalmas luxus házak, jobbra a tenger, és olajkút olajkút hátán. Kicsi, nagy, még nagyobb. Még benn a tengeren is kalimpálnak a pénztermelő robotok.

Kiállításra jöttünk egy építész kollégával, bemutatni azokat a BASEES házakat (Beautiful and Super Energy Efficient Houses), amiket az elmúlt években terveztünk. Áll már néhány ilyen házunk Egyiptomban, Vietnamban, Skóciában, Romániában, Csehországban, Törökországban, sőt még Magyarországon is. Otthon legalább annyira nem érdekli az embereket az energiatakarékosság és a hulladékenergiák újrahasznosítása, mint itt. De itt legalább minden bokorban van egy olajkút.

Persze, aki hosszú távon gondolkozik, az más. Azokat már most érdekli a jövő. Hoppá! Egy érdeklődő. Odamegyek a minisztérium által bérelt és számunkra ingyen adott kiállítási pultunkhoz.

• Jó napot, mondja orosz nyelven.

Csodálkoztam, hogy valaki megáll és érdeklődik az energiatakarékos házak iránt. Egész mostanáig meg voltam győződve arról, hogy kár volt annyi áldozat árán ide kijönnöm.

• Jó napot - valamire még én is emlékszem a gimnáziumi orosz nyelvű órákról-, mi érdekli?
• Nézze, én az olajszakmában dolgozom, s tudom, hogy pár éven belül kifogy még nálunk is az olaj, itt Azerbajdzsánban. Fel akarok a cégemmel készülni arra az időre, ami utána lesz. Nagyon tetszenek az önök házai, tudnánk partnerek lenni?

Kísértetiesen hasonló történt, pár hónappal ezelőtt Szaud-Arábiában is. A kiállítás utolsó előtti napján jött valaki, akivel azóta is sikerül együtt dolgoznunk. Már négy, nap-, föld-, s hulladékenergiát is újrahasznosító bevásárlóközpont terveit rendelte meg.

Remélem, itt is hasonló történik, s akkor a mérnökeimnek innen is klassz munkákat vihetek haza.

Kategóriák: Utazások

2014. április 3.

Irány a világ legjobb hőszivattyú gyára, a svájci-német AlphaInnotec

Ma már úgy hívják Ait Deutschland! (Svájci pontosság, német precizitás) Baloldalon az iroda-, jobboldalon az oktatóépület

 

Tamás, mint mindig, hajszálpontos. Reggel nyolc órára volt megbeszélve a találkozó. Ezredmásodperc pontossággal érkezett, pedig messziről jött. Tudtam, hogy pontos, ezért már a kapu mögött vártam 7.59-kor. 8.00-kor megszólalt a csengő.

•  Itt vagyok.
• Már réges-régen vártalak. Hol késtél idáig?

Nyolcra volt megbeszélve, nyolckor volt itt, de gondoltam ugratom egy kicsit.

• Micsoda, micsoda? Elkéstem?- nézett többször is az órájára. - Lehetetlen! Megállt az órám?
• Dehogy állt meg az órád - gondoltam - de kora reggel olyan jó valakit froclizni.

Megnyugodott, hogy nyolc óra, bár még többször ránézett a kar- és az autó órájára is.

• Ülj be, kérlek szépen - nyitotta ki a jobb első ajtót.

Megint úrnak éreztem magam. Már megbántam, hogy kora reggel piszkáltam. Befészkeltem magam az első ülésre.

- Jaj de jó, nem én kell, hogy vezessek - gondoltam magamban - jót fogok majd aludni.

Tamás persze nem hagyott aludni. Mindig akadt egy-egy kérdése, amire válaszolnom kellett.

A svájci-német gyár Budapesttől közel ezer kilométerre van. Ezt az utat más sokszor megtettem. Tamásnál energetikusabb, céltudatosabb, korrektebb embert nem sokat ismerek.

• Emlékszel, hogyan ismerkedtünk meg tíz éve? - kérdezte, miközben még egyszer megnézte a karján és az autó műszerfalán is az órát. Még mindig idegesítette, hogy lehet, hogy elkésett?
• Nem késtem - állapította meg, s végre megnyugodott.
• Szóval emlékszel? - kérdezte, bár tudta a választ, mert tudta, hogy én tudom.
• Persze, a BNV kiállításon, tíz éve, amikor klímát akartál venni és hőszivattyúval mentél haza.
• Persze, mert rábeszéltél - nevetett.
• Megbántad? - kérdeztem tőle ártatlanul, pedig most én is tudtam a választ, de olyan jó volt már századszor hallani.
• Dehogy bántam meg. Nagyságrendekkel csökkent a gyár közüzemi költsége. Nyáron kellemesen hűvös, télen finom meleg van, s mindez ötöd áron. Talán három év alatt megtérült az egész cucc.

Csak úgy lecuccozza az én hőszivattyúmat, a drága kis hűtő-fűtő kütyümet - gondoltam magamban.

• Az hőszivattyú, nem cucc - válaszoltam, miközben lebiggyesztettem a szám, s összevontam a szemöldökömet.
• Tudom, tudom. Annak idején a gyárban mindenki hülyének nézett, hogy klíma helyett hőszivattyút vittem haza, de azóta, mindkét új gyáramban, a mérnökeim, munkatársaim már nem is engednének gázkazánt vagy egyéb vacak holmit venni. Csak hőszivattyút vehetek!

Tamásnak gyönyörű gyárai és kereskedelmi képviseletei vannak. Fékpadokat, garázsipari termékeket, szerszámokat gyárt és forgalmaz. Nem viccelek, de a gyárban olyan tisztaság van, hogy a földről simán lehetne enni. Közel 100 embernek ad munkát ideális körülmények között. Még a németek is tanulhatnának tőle szervezést, korrekt gyártást, tisztaságot, rendet. Mindig szerény, mindenkinek túlzottan megadja a tiszteletet. Nagyon kevés ilyen emberrel találkozunk manapság.

Végigbeszéltük az utat. Megérkeztünk Kasendorfba, az AlphainnoTec központi gyárába. Körbesétáltuk a gyárat. Tamásnak - aki pedig hozzászokott a rendhez, tisztasághoz -, tátva maradt a szája, mikor meglátta a gyárat, az oktató- és irodaépületet.

Az oktató- és az iroda épület egy-egy nagy átlátszó üvegépület. Az utcáról lehet látni, ki dolgozik benn az épületben és ki nem. Bizony, itt nehéz lenne lógni vagy elbújni. Az a különbség, hogy nekik eszükbe sem jutna lógni, vagy nem dolgozni. Mindenki végzi a dolgát, építik a jövőt, öröm nézni őket.

Elől baloldalon van az oktatóépület, jobboldalon az üvegfalú irodaépület, háttérben a több 10.000 m²-es Ait Deutschland svájci-német hőszivattyú gyár

12 éve képviselem a gyárat. Megszépítették az életem, velük nagyon jól érzem magam. Ha Magyarországon mindenki csak fele olyan precíz, korrekt, megbízható lenne, mint itt mindenki a gyárban, fényévekkel előrébb lennénk. Még hogy megelőzzük a német gazdaságot? Ekkora marhaságot csak az mond, aki még nem látott Németországban közelről, belülről legalább egy gyárat. A hatalmas gyárban tisztaság, rend, s nagyon sok okos, kedves ember van. Mindenki szorgalmasan és fegyelmezetten dolgozik. Tamás az első perctől kezdve az utolsóig, amíg a gyárban sétáltunk, meg volt hatódva. Mert ha valaki, ő igazán szereti a rendet, pontosságot, precizitást. Itt viszont még ő sem talált kivetnivalót semmiben, pedig itthon még a kákán is megtalálja a csomót.

• Tudod András, köszönöm, hogy elhoztál. Örülök, hogy mind a három gyárba ettől a cégtől vettem a hőszivattyút. Éreztem idáig is, de most még nagyobb biztonságban érzem magam. Rég láttam ennyire profi, gyönyörű gyárat, s az is nagyon tetszik, hogy nem gyártanak mindenféle vacak holmit, csak nagyon profi hőszivattyút.
• Igen, s hála Istennek, a fejlesztésnek, a kutatómérnököknek meg a vezetésnek, a legkisebb lakás és a több ezer négyzetméteres irodaépület számára is gyártanak hőszivattyúkat. Teljes a választék, kicsitől a legnagyobbig - büszkélkedtem Tamásnak - viszont közben nem gyártanak sem gázkazánt, sem WC deszkát.

Nincs még egy ilyen gyár, ahol ekkora hőszivattyú választék lenne. Nem véletlen, hogy szinte minden évben minden díjat elnyernek a világ legprofibb, leghalkabb, legjobb hatásfokkal működő berendezéseivel. Évente 50 000 hőszivattyút gyártanak, meghibásodási százalékuk szinte nulla. Nagyon örülök, hogy a svájci-német AlphainnoTec, ma már Ait Deutschland cégnek lehetek a magyarországi képviselője. Magasabb rendű polgárnak érzem magam. Nagyon jó köztük élni, velük dolgozni. Biztonságban érzem én is magam. 100%-ig lehet rájuk számítani, s ezt nagyon kevés cégre, emberre lehet elmondani manapság.

• Köszönöm András, hogy elhoztál, nagyobb élmény volt, mintha világ körüli útra vittél volna.

Kategóriák: HŐSZIVATTYÚ, Utazások

2014. március 2.

Egy kis utazás, egy kis szakma

Sok minden történt azóta, hogy nem írtam a blogomba. Bejártam a fél világot. Sok épületgépészeti, energetikai, hőszivattyús rendszert igazságügyi szakértettem.

Sokat bosszankodtam, mert miközben az “ ország jobban teljesít”, nekünk megélhetési gondjaink vannak. Külföldön kell munkát keresnünk.

Soha nem éltünk olyan nehezen, mint amióta az ország jobban teljesít. Nem panaszkodom, ha már pénzünk nincs, legalább szép munkáink vannak:

• Budaörs legnagyobb áruházainak készítjük az energia auditjait.
• Magyarország két legnagyobb gyárától kaptunk gyönyörű megbízást. Meg kell vizsgáljuk, hogyan tudnának a technológiában, épületeikben energiát megtakarítani, azt újrahasznosítani.

A feladatok szépek, de mindenki töredékét fizeti annak, mint amennyit a mi munkánk ér. Általában a tervezési díj, amit kapunk, a megrendelőnek egy-két hónap alatt megtérül, Magyarországon mégsem akarják a tudásunkat megfizetni. Mindenki csak annyit akar adni a tervekért, amennyit a papír ér, amin a tanulmány- és részletterveket átadjuk neki.

Annyit keresünk, hogy épp az éhbérre elég, de eltartjuk drága kormányunkat. Fizetjük az adót, az Áfát, hozzájárulunk a lázas focipálya építésekhez. Uraim, mikor értik meg, hogy már nem bírjuk. Úgy alkotni, az országnak, üzemeknek, gyáraknak, épületeknek energiát megtakarítani, hogy közben mi fázunk, mert az utolsó bőrt is lehúzzák rólunk, nem megy.

Kénytelenek vagyunk külföldön munkákat vállalni. Régebben (amikor az ország még nem teljesített ennyire jól) annyi munkám volt, hogy Budapestet sem kellett elhagynom soha. Most meg repkedek Hong Kong és Venezuela között, hogy megéljünk, miközben itthon még a 30 m2-es lakások energia felmérését, épületgépészeti terveinek készítését is elvállajuk, hogy az egyre nehezedő adóinkat be tudjuk fizetni.

Nem mondom, változatos a munkánk. Egyik percben venezuelai, saudi, taiwani milliomossal tárgyalunk (persze a munkánk árát ők sem nagyon akarják megfizetni), de legalább szép feladatokat rendelnek meg tőlünk. Majd két perc múlva már kúszunk, mászunk egy lakótelepi kis lakásban, hogy megállapítsuk, hol folyik el a lakó pénze. Mi a rossz? A fűtési rendszer vagy a villanyóra? Mitől kerül neki olyan sokba a fűtésszámla?

Vettem egy profi hőkamerát. Hetekig alkudoztam, kértem árat Amerikától Japánig. Megvettem a legolcsóbb helyen, de még így is nagyon sokba került. Miért természetes mindenkinek, hogy teljesen ingyen beülünk az autónkba, utazunk több száz kilométert méregdrága eszközeinkkel, hogy felmérhessük “Köszönöm szépenért” az épületüket?

Energiaracionalizálási tanulmánytervet vagy részletes kiviteli tervet készítünk, amivel milliókat takaríthat meg (tervezési díjunk általában egy-két hónap alatt térül meg), mégis ezt nagyságrendben ingyen várják el tőlünk. Hab a tortán, hogy miután kis pénzünket megkapjuk, be kell fizetni 27% Áfát.

• De hát azt odaadják a megrendelők. Az nem a te pénzed - mondják a “szakemberek”.

Igen, de sokkal kevesebben tudnak bármilyen munkát megrendelni, mert zsebükben kellene, hogy legyen 27%-kal több, mint amennyit azért a munkáért fizetni szeretnének. Kedves “szakemberek”, ezt mikor értik meg?

Pár hónappal ezelőtt Szaud-Arábiában voltam. Egy olajsejk hívott meg épülő, több ezer négyzetméteres házába, ahol csak a földszinten lévő 11 m magas uszodája 600 m2 területet foglal el.

Riyadh szélén egy kis ótvar szállodában laktam. Mikor elmondtam neki, melyik környéken van a szálloda, ahol lakom, közölte, hogy az neki messze van és nem akar értem jönni. Fogjak egy taxit és menjek a város egyik legdrágább szállodájába, az Intercontinentálba, ott találkozunk.

Fogtam egy taxit. Rendes volt az olajmilliomos, a szállodában meghívott egy teára. A taxi költségből pár hónapot teázhattam volna. Mindegy. Megállapítottam, hogy ott sem különbek a gazdag emberek.

Majd elvitt az épülő házához. A legdrágább, legnagyobb BMW jobb első ülésén, mellette ültem. Az autó állandóan harangozott.

• Miért harangozik ez az autó? - kérdeztem.
• Valami baja van, s azt harangszó jelzi - válaszolta.
• Akkor miért nem viszi el a javítóba?- kérdeztem ártatlanul.
• Majd, ha több hibája is lesz, egyszerre viszem megjavíttatni.

Vagyis, ha a több tíz milliós luxus BMW már harangozik, csörömpöl, zörög, csattog, Verdi traviátáját játssza a motor, akkor viszi csak a szervízbe. Így spórol.

• Megint sikerült kifogni a világ másik végén is egy szarrágó megrendelőt - gondoltam magamban.

Órákig tartott, amíg a vége-hossza sincs házat átnéztem. Majd bevitt az irodájába, ahol el kellett mondanom az elképzeléseimet, hogyan csinálnék energiatakarékos rendszert a házába.

• Az sok, ez is sok, minden sok - mondta.

A nullát is sokallta. Másnap megkérdeztem Szaudban a magyar nagykövetet:

• Miért sokall mindent itt egy olajsejk? Belefulladnak a pénzbe.
• Mert nincs adó, nincs Áfa és az utcán a kútnál egy liter benzin 35 Ft-nak megfelelő rial (szaud-arábiai pénz).
• Miért érdekli őket az alternatív energia, ha tele vannak olajjal és pénzzel?
• Mert ők már tudják, meddig van olajuk. A pénzt nem szereti kiadni senkinek, azért olyan gazdagok. De előre gondolkoznak.

Hát igen, édesanyám is állandóan azt mondja:

• Addig spórolj, édes fiam, amíg van miből.

Hát ők teszik. Előre gondolkoznak. Belegondoltam, milyen borzasztó lehet a szaudi emberek élete. Rengeteget keresnek, a benzint fillérekért kapják, akkora autókkal járnak, hogy távcsővel kell lenézni az utcára a kormány mögül. Szegényeknek mennyit kell törniük a fejüket, hogy a pénzüket mire költsék. Hála Istennek, pénzük egy részét már alternatív energiára költik. Ezért hívtak meg.

Lehet, hogy nem véletlen, hogy a határon mind a tíz ujjamról ujjlenyomatot vettek, majd szemüvegben és szemüveg nélkül is minden irányból lefényképeztek? Idegennek, ha alternatív energiával foglalkozik, könnyebb bejutni a Pápa rezidenciájába, mint Szaud-Arábiába?

Kategóriák: Utazások, Energia megtakarítás

2012. október 10.

Taiwani utazás 4. nap

Fellázadtam a luxus lyuk ellen. Lesz, ami lesz, legfeljebb kitesznek az utcára.

Nem tettek ki. Kaptam egy szép luxus lakosztályt. Végül is semmit nem kérdeztem, csak azt, hogy van-e szebb szobájuk és mennyit kellene fizetnem, ha holnap elmennék és másik szállodát keresnék. (Úgy csináltam, ahogy Gizi mondta: Ingyen mosoly és mindent megkapsz, amire vágysz. Működik! Még Taiwanon is működik!)

Este várt a levél, amit bedugtak az ajtó alatti résen:

- Kedves Mr. Andras, nem kell keresni másik szállodát, találtunk mi magának szebb szobát.

Új szoba, szép nagy szoba. Még dolgozó is van benne. Dolgozhatok még itt is.

A WC karfáján még több felirat. Persze ez is kandzsi nyelven írva, hogy az idelátogatónak, aki elég bátor és a gombokat meg meri nyomkodni, még nagyobb élvezetben legyen része.

Elfoglaltam a dolgozós szobát. Nem hagyott nyugodni a sok nyomógombos karfás csoda. Kerülgettem, kerülgettem, majd messziről a gombokat nyomogattam. Nem csinált semmit.

Egy életem, egy halálom, mégis csak kipróbálom. Ráültem, s szisztematikusan elkezdtem a gombokat nyomkodni. Ki ne maradjon egy sem.

Hát, ami történt, el sem hiszik. A thai masszás kutya füle ahhoz képest, amit kaptam. Mit tagadjam, jó volt. Akit érdekel, hogy mit művel a karfás WC egy emberrel Japánban és Taiwanon, csak neki elmondom fülébe suttogva, hogy más ne hallja.

Reggeli. Van itt minden, mi szem-szájnak ingere.  Beletaláltam egy olyan szállodába, ahol az idegenek koreaiak vagy japánok. Senkinek nem jutott eszébe, hogy ide olyanok is jöhetnek, akik a kacskaringós kriksz-krakszjaikat nem tudják elolvasni. Gondosan kiírták ugyan, melyik húscafat és salátaszerűség micsoda, de hát ki tudja elolvasni? Nem baj. Becsukom a szemem, kiveszem a tálból, amire vakon rátalálok és rábízom magam a vakszerencsére.

Milyen kár, hogy megfogadtam, McDonald's-ba nem járok. Itt ugyanis ez lenne az egyetlen kiút az éhenhalásból.

A víz is borzasztó. Biztosan a tengervízből csinálják, mint Egyiptomban. Miért nem exportálunk ide vizet? Bezzeg Perriert láttam. Azok miért találták meg ezt az országot? Hol vannak a mi külkereskedőink?

Láttam viszont sok szépet. Energiatakarékos lámpát, napelemet, invertert, s mindent, amivel pénzt és energiát lehet megtakarítani. Hozok haza néhányat belőlük, az energetikai bemutatótermünkben lehet majd megnézni.

Kategóriák: Utazások

Címkék: Taiwan