2012. október 8.

Taiwani utazás, 3. nap

Ezek a fránya taiwaniak mindent megoldanak. A fiúk tornacipőben, luxus limuzinban járnak. A lányokra 20 cm talpú cipőre még rátesznek egy 15cm hosszú sarkot is. Imbolyognak is rajta a facér csajok. Van előnye. Jobban látnak ki a tömegből, melyik fiúra csaphatnak le, meglepetésszerűen. Valahogy úgy, mint amikor a gólya kőröz a mező fölött és lecsap a kukacra.

A kukac, ha ügyes és nem dől be a fél méterrel magasabbnak látszó gólyalábú hölgynek, még időben eliszkolhat tornacipőjében.

Ha a gólya megfogta, már leveszi lábtoldalékait és tornacipőben vigyáz ő is a kukacra, nehogy az idő előtt meglépjen. (Első próbatétel a lányoknak.) A többit az utcán sajnos már nem látom. Pedig lehet, hogy még sok okos ötletet lehetne ellesni a kis tornacipősöktől.

A napelem kiállítás után hazajöttem a szállodai luxus lyukba, ahol minden pici, kivéve a WC-t, mert annak még karfája is van. Nem is akármilyen karfája. Rengeteg nyomógomb van rajta, kandzsi jelekkel ellátva. Nem mertem kipróbálni, mert ki tudja, mit csinálna velem. Még a végén megcsonkít.

A világítási kapcsolóval is volt elég bajom. Kerestem mindenhol, hol kell a lámpákat felkapcsolni. Fél óra után meguntam, hogy sötétben tapogatózok, és lementem a recepcióra segítségért. A 30 kilós cérnavékony recepciós lány úgy mosolygott rajtam, hogy hirtelen kétszer annyi foga lett a szájában, mint előtte.

Feljött velem a luxus lyukba, s rámutatott a 10 cm x 10 cm nagyságú, 1 cm vastag rádióra, ahol sok kis gomb volt kandzsi feliratokkal, mint a WC karfáján.

- Nem látja ott a kapcsolókat?

- Hol?

- A rádión - mondta tovább, 64 fogával vigyorogva.

Persze mindezt kínaiul beszéltük meg. Ő értette, amit ő mond, én meg értettem, amit én kérdezek. Egy darabig még élvezte a helyzetet, majd elkezdte a kis gombokat nyomkodni.

A lámpák föl-le kapcsolódtak, közben átállította az ébresztőórát, ki-be kapcsolta a rádiót és beállította a reggeli ébresztés idejét, majd itt hagyott.

Most itt vagyok, együtt édes kettesben egy időzített bombával. Remélem, nincs kapcsolatban még a karfás WC-vel is. Mert akkor a sötétben, fene tudja, mi is történhet.

Kategóriák: Utazások

Címkék: Taiwan

2012. október 5.

Taiwani utazás, 2. nap

Hajnal van, vagy éjszaka? Itteni éjjel háromkor felébredtem, otthon most kellene lefeküdnöm. Érdekes a szervezet, nem működik időre. Már megnéztem egy filmet, amit indulásom előtt a fiam töltött le az Ipadomra. Nagyon jó film. Ajánlom mindenkinek, akinek épp rossz kedve van, vagy távol van otthonról. Szex és New York. Feldobott. Megláttam a miniszobámban egy teafőzőt és két tiltott gyümölcsöt. “Native Pineapple cake”. Sütemény, amit jobb lenne nem ennem.

Bekapcsolom a TV-t. A kínai adókat nem értem, átkapcsolok a CNN-re ahol Romney és Obama ígérgetnek felváltva a tömegnek. Milyen jó a politikusoknak, gátlás nélkül ígérgethetnek az embereknek, és már amikor kijön a szájukon, amit mondanak, tudják, hogy nem igaz. Ha egy mérnök vagy egy orvos ígér valamit, amit azután nem tart be, jön a feljelentés és a büntetés. Ajánlom mindenkinek, aki nem tudja betartani ígéretét és ezt tudja, menjen politikusnak. Ha netán mégis betartja, biztos lehet benne, hogy szobrot állítanak neki.

Csináltam teát, megettem a sütiket, s nézem a CNN-en a “jövőépítőt”. Amerikában sem történik másképp, mint nálunk. Nagy duma, nagy ígérgetés, azután nem történik semmi vagy épp az ellenkezője.

Jó lenne még egy kicsit aludnom. Ma három tárgyalás és egy vacsora megbeszélés lesz. 9.00-kor, 11.00-kor találkozó, utána meg irány a World Trade Center. A 11. emeleten lakom. Sokat nem látok, csak a város zaját hallom. Itt lassan világos lesz, otthon már mindenki alszik.

Vált a kép a CNN-en. Japánok és koreaiak harcolnak egy kis vacak szigetért a tenger közepén, ami olyan kicsi, hogy a helikopter alig tud leszállni rá.

Vajon miért nem tudnak az emberek egymás mellett békében élni? Miért kell minden szomszédnak egymással veszekedni? Van megoldás Önök szerint arra, hogy békében a gyerekeink jövőjét építsük, ahelyett, hogy leromboljuk nagyszüleink alkotásait?

Megint Gizi mondása jut eszembe:

Adj egy mosolyt a másiknak, ami ingyen van…

Kategóriák: Utazások

Címkék: Taiwan

2012. október 4.

Taiwani utazás, 1. nap

- Ne vacakoljon, itt a jegyem, ott várnak engem.

- Engem meg a pilóta vár, hogy beszámoljak neki, hányan vannak a gépen.

- Ugye, most maga viccel. Az előttem lévő utast, akit beengedett, még meg tudom érinteni, ha kinyújtom a kezem.

- Maga csak ne nyújtogassa a kezét - sarkon fordult és otthagyott.

Ezt a Malév dolgozói soha nem tették volna meg. Élmény a Wizzairrel utazni! Még nagyobb élmény róla lemaradni. A frász kitör, ha csak őket választhatom. Most kitalálták, hogy csak a 30 l-es csomag ingyenes, a 60 literesért már fizetni kell. Közel 20 éve utazom ugyanazzal a kerekeken guruló kézitáskával. Öntsem most tele vízzel? Honnan a fenéből tudom, hány literes? Ok. Megmérem a méretét. Akkor kijön valamilyen térfogat. De majd kitalálják, hogy kilóg 3 dl, cipzár vagy a táska füle formájában.

Nem csak engem nem engedtek fel a gépre. Volt egy három és fél perces és egy négy perces áldozat is. Ők ráadásul nem magyarok voltak. Ott álltak, egy szót nem tudtak a mi nyelvükön. Egyet tudtak csak, hogy fogalmuk sincs, hogyan jutnak el Marosvásárhelyre.

- Sajnos, most nem hagyhatják el a biztonsági területet - közölte velünk egy gázmaszkba öltözött furcsaság - Bombariadó van.

Remek. Se ki, se fel, se be.

- A gépek felszállnak? - kérdeztem örömmel - hátha bombariadó után mégis csak felengednek a gépre.

- Nem, azok sem szállnak fel.

Egy órát voltunk benn, a gépek lenn. Az üvegen keresztül nézegettük a gépet, amiben a boldog, feljutott utasok izzadtak.

- Mondja, ha vége a bombariadónak, akkor sem szállhatunk fel? Úgyis  ott áll a gépünk és üres a helyünk.

- Nem.

- Miért?

- Csak - volt az udvarias válasz.

Nehezen kivergődtünk az utcára. Mi lesz most? - Menjünk autóbusszal? Mentünk. Nagy élmény volt. Micsoda illatok egész úton? Felejthetetlen, mintha egy egész állatkert utazott volna velünk. Egyetlen öreg nénikéből jöttek a felejthetetlen illatok, de pechemre épp mellettem ült.

Reggel négyre odaértünk. Minden bánatomat elfelejtettem, amikor Gizi mosolyogva nyitott reggel ½ 5-kor ajtót. Gizi Erdély egyetlen, fehérasztal lovagrenddel bíró fogadósa, a “Gizicsárda” tulajdonosa.

- Megjöttem - mondtam neki bánatosan, de örömmel, hogy végre itt vagyok.

Sokszor laktam már nála. A világ egyik legjobb helye.

- Magáé az egyes szoba- mondta Gizi mosolyogva.

De jó lenne, ha ébredés után hajnalban én is tudnék mosolyogni - gondoltam magamban, miközben húztam a csíkot a szobába, mert már alig vártam, hogy benne legyek egy szagmentes kényelmes ágyban.

Másnap helyszíni szemle a gyárban. Nagyon szimpatikus a gyár tulajdonosa. Tárgyalás. Megbízás. Kezet rá. Egy gyár működését kell átalakítani alternatív energiára. Szép feladat, bár mindennap lenne egy ilyen. Inkább buszoznék, ha kell éjjel-nappal. Szag ide, szag oda, még az sem érdekelne. Jöhetne velem akár az egész élő orangután família.

Vissza Gizihez, ahol a világ legjobb húslevesét és rántott husiját lehet kapni. Riport Gizivel. Nem a szavak asszonya, nehéz volt rávenni, hogy a kamera elé üljön. Sikerült. Nézzék meg Önök is a vele készült riportot a www.youtube.com oldalon a thermokft csatornáján.

Sokat lehet tőle tanulni, például: - Adj egy ingyen mosolyt mindenkinek, s mosolygóssá válik az életed. Még azt is megkapod, amit előtte pénzért sem adtak volna neked.

Taiwani utazás, még mindig első nap:

Most a KLM géppel jöttem el Amszterdamba. A híres amszterdami lányokat csak gondolatban, felülről láttam, mert ahogy leszállt a gép, ránéztem az órámra és konstatáltam, hogy már 5 perce a másik gépen kellene ülnöm.

Rohanás. Mondanom sem kell, az amszterdami repülőtér ménkű nagy. Futás a reptér egyik sarkából a másikba. Még egy kilométer. Gyerünk, mert lemaradok. Még szerencse, hogy reggelente futok. Edzésben vagyok, talán elérem a taiwani gépet. Sőt azt is remélem, a pizsamám is jön valahol alattam egy folyosón, mert a kézitáskába már semmit sem merek beletenni, csak a számítógépem és a kamerámat.

Izzadok. Folyik rólam a víz. Megint vetkőzni kell. Vizsgálat. Csomagot le, cipőt le, az üvegkalitkába be. Fel a kezekkel. Mert itt már egy még inkább tüdőbaj vizsgáló, fene tudja, mibe kell beállni. Remélem, az izzadságcseppekre nem kezd el jelezni, mert akkor az egész stukker kereső röntgengép elkezd szirénázni.

Túl vagyok rajta. Beállok a sorba. Sok-sok aranyos vágott szemű mögé. Imádom őket. Kedvesek, udvariasak, szerények és veszélyesen okosak.

Sokszor voltam már Japánban, Kínában, de a taiwani emberek mindenek felett. Most harmadszor jövök ide. Az utamat egyszer én fizettem, de kétszer a taiwani kormány hívott meg. Minden van, amit szeretek. Kedves emberek, gyönyörű tájak, szinte minden, ami csúcstechnika, elektronika, napelem, szélkerék, s még minden olyan csoda is, amit el sem tudunk otthon képzelni. Szerintem sok mindenben több tíz évvel vannak Európa előtt. Itt gyártják az Apple termékeket is. Itt születnek a kis iPhonok, iPadok. Többszintes utak, biztonság, meseszép üzletek. 22 millió ember és legalább 30 millió robogó.

Szerencsés vagyok, mert a munkám miatt megismerhetek nagyon sok értékes embert, sok szép országot. Régen olyan sok munkám volt Budapesten, hogy már Érdre sem mentem munkát vállalni. Most otthon “Tündérországban” annyira tökéletes minden, annyira meg van már oldva minden, hogy nincs szükség sem mérnökre, sem orvosra. Így azután otthon az egyetem elvégzése után vagy éhen halunk vagy kujtorgunk a világban. Hát én inkább kujtorgok, és ha kell, a föld másik oldalán vállalok munkát a kis csapatomnak, ha már otthon sem a tudásunk, sem mi nem kellünk.

Varga Gábor pszichiáter mondta:

- Elmúlt az a világ, amikor minden évben nyugodtan alapozhatunk az egyenletes növekedésre és a békés, biztos munkára. Ma folyton változó és sajnos bizonytalan világban élünk, s ha valaki nem tud alkalmazkodni, a világgal együtt változni, elveszett. (lásd a riportfilmet, amit Varga Gábor pszichiáterrel készítettem a www.thermo.hu , Thermo TV oldalon.)

Megjött a kaja. Nagy kék dobozban gurítják a repülőgép folyosóján.

- Mit kér, halat vagy húst? - kérdezte a steward.

- Húst.

Körülöttem minden kis csucsu halat eszik. A jobb oldalamon egy indián ül. Csak a tollak hiányoznak a fejéből. De egyébként minden stimmel. Kicsi, fekete, copfos, rengeteg ránccal, gyanakvó szemekkel (csak a lovát hagyta otthon vagy a váróban, az indulási oldalon), kézzel-lábbal eszik. Persze halat majszol ő is.

Hát a hús, amit kaptam, mindenre hasonlít, csak húsra nem. Kis golyócskák. Darált hús lőszer formájában. Mellette lekváros vöröskáposzta. De már tudom, ez a bevezető. Ezekben az országokban mindenféle kaja van, amiről soha nem tudom, mit eszem. Lehet, hogy jobb is. Fogyok egy kicsit.

Japánban egyszer legalább fél óráig azt hittem, nagyon finomat ettem. Először vettem belőle 10 dekát. Megettem. Majd megint visszamentem, vettem belőle még 10 dekát. Ez sem volt elég. Vettem még 20 dekát. Alig győztem, úgy tömtem magamba.

- Tessék mondani, mi ez? - kérdeztem az eladótól, miután közel fél kilót berámoltam a gyomromba - nagyon finom, otthon is szeretnék csinálni.

- Cukrozott hangya - volt a válasz.

Hát nem tudom, merre ment gyorsabban az egész hangyaboly, ki vagy be? Talán ki. Azóta eszem ágában sincs ezen a környéken megkérdezni, mit ettem.

Kint ragyogó napsütés van, de a gépen belül elrendelték, hogy éjszaka van. Le kell húzni az ablakok árnyékolóját. Vacsi után megkezdődik a szenvedős alvás egy kisebb széken, mint ami annak idején a kis Polskiban volt. Próbálják ki egyszer Önök is, hogy ráülnek egy hokedlire és 12 órát gubbasztanak rajta, s közben kis lőszerszerű golyócskákat kapnak hús gyanánt, lekváros káposztával. Nahát, ilyen az utazás a nagyvilágba.

Megpróbálok aludni. Önöknek is jó éjszakát.

Kategóriák: Utazások

2010. október 26.

Éjfél van, itt még senki nem tér nyugovóra!

A válságnak Taiwanon jele sincs

Éjfél van, térjen mindenki nyug………..Nem, itt nem tér nyugovóra senki. 24 órában élnek. Mégis mindig mosolyognak. Kedvesek, tiszták. Ha bajban vagy az utcán, segítenek rajtad. Baj nincs. Csak az a sok kandzsi. Merre menjek, merre vagyok, jaj, előbb még tudtam, hol a fenében is vagyok?

Nézzük csak, mi van otthon, ami itt nincs:

• Csövesek, kik kéregetnek úton, útfélen,
• Csövek (Demszky nagy találmánya), mellyel biztosítja a munkát a karosszéria lakatosoknak, mert parkolni könnyen lehet, legfeljebb a kocsi sínyli meg,
• Kosz, piszok az utakon, graffiti a falakon,
• Búvalt felcsinált eladó, unott képű pincér és tolakodó vásárló,
• Kocsma, részeg ember, ordibáló nyaraló,
• Irígy szakmabeli. Tudod, dögöljön meg a szomszéd tehene is.

Talán ismerik a viccet:

A világ három részén meghal három tehénke. Megy a Jó Isten a helyszínekre.

- Édes fiam - szól a némethez, aki a tehenet már félig eltemette - mit kívánsz a döglött tehened fejében?

- Hát, hogy legyen megint egy élő erős tehénkém. - Csitt, csatt, Jó Isten teljesíti kívánságát.

- Hát te édes fiam mit kívánsz - szól az amerikaihoz - aki már megtalálta az ásót, amivel temetni akar

- Azt kívánom, hogy legyen nekem legalább három új életerős tehénkém cserébe.- Csitt, csatt, ez is teljesül.

- Hát te magyar, mit kívánsz - szól a földön ülő, orrát piszkáló, temetni eszében sincsennek.

- Mit kívánnék egyebet, mint hogy dögöljön meg a szomszéd tehene.

Nézzük mi van itt, ami otthon nincs:

• Sok kandzsi, kriksz kraksz írásjel. (Hogy tudják ezek olvasni, s az még hagyján, de milyen gyorsan tudják írni?)
• Munkakedv,
• rend,
• udvariasság,
• szeretet,
• szakmai tudás, szorgalom
• segítőkészség.

Nagyon ne legyünk magunkra büszkék, mert nem véletlen, hogy itt a válságnak jele sincs. Hatalmas áruházak tele áruval, emberrel, vásárlóval. Nem kis áruházak! Egy-egy áruház akkora, hogy három nap kell, mire az ember végigjárja. Ha közben eltévedsz, jaj sok kis kandzsi jel, öt nap is eltelik, mire a szerencsétlen vásárló a napvilágot megleli.

Sajnos a kaja nem olcsó. Egy vajas zsömle ára két hangszóró. Egy tál étel egyenértékű egy hifi torony árával és így tovább. Nem véletlen tehát, hogy koplalok. Ha kielégíteném éhségem, minden nap megennék egy fényképezőgépet, egy mobil telefont és egy fél videót.

Nem baj, fogyok. Rámfér. Viszont vettem már egy új kis telefont.

Tudják mi az a vizuális inger? Az, hogy kopog a szemük az éhségtől, de a kirakatban látott vajas kalács átalakul látványban egy számítógéppé. Kalács ide, kalács oda, nem eszem, és kész. Megvan már a klaviatúra.

Megyek tovább, már a pék előtt járok.

- Mit parancsol? Segíthetek? Melyiket parancsolja?- úgy látszik, a szemem bekopogott az ablakon.

- Nem, nem, köszönöm, nem vagyok éhes.- Rázom a fejem és büszke vagyok magamra, mert még az egész számítógép megvan. Bele sem haraptam ma.

Így ülök most én itt este, az egy szál pizsamagatyámon, s eszem a reggelinél megtakarított banánom.

Kategóriák: Utazások

2010. október 25.

100 évvel Európa előtt

A taipei repülőtér

Most 16 óra és 50 percet utaztunk. Próbálják ki egyszer Önök is. Üljenek le egy kis szobába egy kis székre. Néha álljanak fel, s menjenek el WC-re, aztán nyomás vissza a kis székre. Néha rázzák jól meg a széket. Akkor vihar van. Hát valahogy ilyen ülni egy Japánba vagy Taiwanra utazó repülőgépen.

Receptem, ha leszállás után egymásra találunk, elmegyünk együtt a szállodába. Teljesen mindegy, hány óra van, lefekszünk, s alszunk amíg az ottani idő szerint nem lesz reggel. Ha már végre kisüt a nap, irány a reggeli. Utána derül ki minden, hol vagyunk, jól vagyunk, meg egyebek. Reggeli után felmegyek a szobába, megsimogatom. Szeretem, ha végre mellettem van.

- Ébresztő, hasadra süt a nap.

Bekapcsolom a TV-t. Nem mintha értenék egy szót is belőle. Most épp kínaiul megy egy riport arról, hogy szakadékba esett egy busz, s az embereket helikopterrel mentik ki belőle. Itt is szeretik riogatni az embereket, mint nálunk. Kérdés, ki tanulta a másiktól, ők tőlünk vagy mi tőlük.

Kint süt a nap. Látom az interneten, hogy otthon már csak 9 fok van. Gyanútlanul kimegyek az erkélyre. Uhh. Megüt a 36 fokos kánikula. Vissza a szobába. Látom, hogy Ő még alszik. Nem foglalkozom vele.

Odamegyek hozzá. Még hagyom egy kicsit szundikálni, biztosan ő is nagyon fáradt.

Felöltözöm. Lemegyek reggelizni. Gyönyörű a szálloda, a pincérek, a reggeli. Még a szobalány is tetszik. Nagyon szeretem az ázsiai embereket. Kedvesek, udvariasak, megbízhatóak. Csak jót tudok mondani róluk. Évek óta járok Ázsiába, Koreába, Kínába. Japánba először a tokyoi egyetemre 20 éve hívtak meg.

Sokan mondják:

- Mit keresel te állandóan Távol-keleten? Folyton arról beszélsz, hőszivattyút nem szabad távol-keletről hozni! Akkor mit csinálsz ott?

- Igen! Hőszivattyút nem szabad Távol-keletről hozni, mert ha elromlik, mire beér a szükséges alkatrész, szétfagy a ház. Viszont minden olyat szabad itt vásárolni, aminél nem nagy probléma, ha két hónapig nem működik. Pl. ha egy áramot termelő napelem több hónapig nem működik, vagy egy szélkerék csapágya elromlik, minden nagyobb baj nélkül kivárjuk, míg a pótalkatrész megérkezik.

Most nagyon szép feladat megoldása miatt jöttem ide. Az előző bejegyzésben írtam a lakóhajókról, amiket külföldi megrendelésre Csikós Misivel tervezünk. Lényeg, hogy a hajó termeljen meg minden áramot, ami a működéséhez, fűtéséhez, hűtéséhez szükséges. Ablaküvegbe integrált napelemekre van szükségem a rendszer tökéletes működéséhez. Ez egy olyan ablak, amin ugyanúgy lehet kilátni, mint egy rendes üvegen, de ugyanakkor áramot is termel. Több céggel jöttem tárgyalni ez ügyben. Vajon miért csak ők tudnak ilyeneket kitalálni és csinálni?

Na, most már felébresztem a kis kedvencem. Odamegyek hozzá:

- Vége az alvásnak, kisasszony!

Mindent kinyitok és kikapcsolok rajta. Végre kitárulkozik nekem, s mindent látok benne, amire vágyom.

Drága kis kerekes bőröndöm, 25 éve velem van mindenhol. Megtalálom benne a ruhám, számítógépem és mindazt, amit belecsomagoltam otthon.

Most már öltözöm, irány a város. Gondosan megfigyelek mindent. Mit lehetne hazavinni? Mivel lehetne kereskedni? Mivel lehetne egy kis pénzt keresni, hogy utána adóba befizethessem a haszon nagy részét szeretett kormányunknak, akik azt majd biztosan jó helyre teszik.

Cserébe megtehetnének ők is annyit, hogy legalább egyszer leülnének egy kis székre, s csak 16 óra 50 perc után állnának fel (oda-vissza) kétszer.

Kategóriák: Utazások

2010. október 11.

Minden relatív

Nekem ő, neki én, de a szomszédé mindig jobb.

Egyiptomban ülök a tenger és a vízeséses uszodák között. Mindez a luxus szálloda előtt van, ahol lakunk. Körülöttem milliomosok vagy csak rongyrázók. Barnák. Kipihentek. Mégis, mintha unnák a semmittevést. Milliomosnak nehéz lehet lenni. Mit találjon ki holnapra, hogy elüsse idejét? Már kaki színűre égette a nap, már unja a mellette fekvő szilikon mellű, aszalt szilvává napozott csajt. A víz csobog. Zuhatagok, vízesések, medencék, virágok, csokoládé színű cselédek. Minden, ami az 5 csillaghoz kell.

A szállodán kívül homok és Mohamed. Kis Mohamed, nagy Mohamed, sovány Mohamed, dagadt Mohamed. Akármelyik étteremben, ha bemegyünk, leülünk, elkiáltjuk magunkat, hogy Mohamed, és máris öt pincér, a szakács, a kertész rohan oda hozzánk.

- Itt vagyok, mit parancsol uram? - mert mind Mohamed.

Ma délután szabadnapunk van. Nem dolgozunk. Kivételesen tesszük, amit mindenki körülöttünk. Egyszerűen csak döglünk a napon, mint a gyík a falon. Az egyik napozóágyból vánszorgunk át a másikba. Közben azon gondolkozunk, mi a fenét kellene csinálni? Hova menjünk? Napra, tengerre, szélbe, árnyékba, bárba vagy az aulába? (De rossz lehet annak, akinek nincs semmi dolga!)

Az elmúlt héten közel hat szállodánál vizsgáltuk meg, hogyan tudnak rengeteg pénzt spórolni azzal, ha megfogadják energetikai tanácsainkat és többek között átállítják alternatív energiára szállodáikat. Kilencen vagyunk itt. Kilenc épületgépész mérnök a Thermo-ból. Élvezzük. Dolgozunk, pihenünk, alkotunk. Ha már otthon nem kellünk, senkit nem érdekel a tudásunk, jövünk ide.

- Hol van Magyarország? - kérdezik sokan.

- Nagyon kicsi ország Európa közepén- válaszoljuk türelmesen. Látszik rajtuk, hogy fogalmuk sincs, hogy a Holdról vagy a Földről jöttünk.

Egyet tudnak. A mérnökurak azért jöttek, hogy tudásukkal nekik segítsenek. Hálásak, tudásunkat értékelik, megbecsülnek, a szálloda tulajdonosok kézről kézre adnak minket. Igaz, egy-két jó rendszerrel itt is igazolni kellett már magunkat.

A sivatag és a tenger között a semmiből építették fel szállodáikat. Sinai félsziget. Kő, por, meleg, teve és homok. Ma már virágzó tengerpart, rengeteg szálloda várja itt a pihenni vágyókat. Csak akarni kell és a semmiből is lehet virágzó gazdaságot csinálni.

Majdnem olyanok, mint mi otthon. Csak mi fordítva csináljuk. A virágzó gazdaságot lebontjuk és csinálunk belőle sivatagot. Reverzibilis matematikai és fizikai folyamat, mi ezt szeretjük. (Összegyűjtjük a vörösiszapot, hogy legyen mivel kiönteni az sok kis szorgalmas lakost.) 

Rengeteg olajuk van, de nem adják el, nem exportálják, mert gondolnak a jövőjükre. Az értékeik megtartásával tudják építeni jövőjüket. Nem úgy, mint mi! Van, amit otthon még nem adtunk el?

Állítólag itt az emberek 50%-a nem tud írni és olvasni. Mégis több eszük van, mint nekünk?

Kategóriák: Utazások